Reggel korán keltünk, s gyorsan útnak indultunk. Anya féltett, ezért bepakolta a táskámba a robot-bébiszittert is. Az űrhajó pályaudvarról startoltunk. Egy kicsit késtünk.

Első dolgunk volt, hogy letekintettünk a Földre. Nagy része kék színben játszott. Miközben a Holdtörténeti Múzeum felé igyekeztünk, találkoztunk egy másik osztállyal is, akik éppen onnan jöttek.

A múzeum megtekintése után a Marsra akartunk menni, de a hajtóművek leálltak. Kis idő után sikerült orvosolni a hibát – igen ám, de akkor meg hátrafelé indultunk el. Kiderült: a robotpilóta elromlott, ezért pont távolodtunk a Marstól.

A hátrafelé közlekedésnek is volt eredménye: egy vidámparkban értünk földet.
Laura felkiáltott:

– Ez csakis a sors keze lehet, hogy éppen itt landoltunk!
– Meglehet – mondta Kati néni. – Szóval, gyerekek, változik a program!

Erre mindenki mosolyogni kezdett. Karcsi rögtön a Szellemvasútra ült fel. A tanító néni figyelmeztette: félni fog odabent egyedül. Úgy is lett bizony! Karcsi remegő térdekkel, kocogó fogakkal jött ki.

Lilla minden játékra felült, ám a végére úgy elfáradt, hogy a visszaúton elaludt – pedig mindössze pár másodperc volt a menetidő.

Mikor hazaértünk, szüleim kíváncsian kérdezték, mi volt, hogy volt. Elmeséltem töviről- hegyire a mi kalandos történetünket.

Tóth Regina Angelika 5.b
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola