keresés a weboldalon

Egerváron jártunk

Zalaegerszeg címer
Hírek

Egerváron jártunk

2015 május 15 - péntek
Az osztályunk kirándulásra ment Egervárra. Busszal indultunk neki a nagy kalandnak.

Amikor megérkeztünk, akkor reggeli után felmentünk a színpadra a barátaimmal és egy jót fociztunk. Később fogócskáztunk és a peonzával is játszottunk. Ezután még nyomozók bőrébe is bújtunk és nagyon izgalmas rejtélyeket oldottunk meg.

Ezek után egy bácsi körbevezetett minket az egervári várban és megmutatott sok mindent. Például a király trónját, amibe bele is ülhettünk. Nagyon jó érzés volt. A tanító nénik segítségével ezután elkészítettük az anyák napi ajándékot is, cserepeket festettünk temperával színesre. Mindenki próbált érdekes mintákat alkotni, én például virágokat festettem rá.

Ezek után egy csigalépcsőn mehettünk fel az imateremhez, ahová nem lehetett bemenni, de egy rácson keresztül megnézhettük. Még ebédet is kaptunk a kastélyban. Szerencsére még volt egy kis időnk, úgyhogy ismét játszhattunk.

A visszafelé vezető út is érdekes volt, mert vonattal jöttünk haza. Izgalmas volt, főleg azért, mert voltak olyanok, akik még soha nem ültek vonaton. A szüleink már izgatottan vártak a zalaegerszegi vasútállomáson bennünket.

Szabó Dániel, Szabó Bence 1.a
Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: