keresés a weboldalon

130 év 130 percben (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

130 év 130 percben (Videó)

2015 május 13 - szerda
130 év 130 perc címmel múltidéző sétára invitálták a városlakókat szerdán a megyeszékhelyi önkormányzat és a Tourinform iroda munkatársai. A program apropóját egy jeles jubileum adta. Zalaegerszeget ugyanis 130 éve éppen ezen a napon nyilvánították rendezett tanácsú várossá.

A napsütéses időnek köszönhetően több mint százan gondolták úgy, hogy végigjárják Zalaegerszeg nevezetes pontjait. Ők Gróznerné Németi Piroska vezetésével idézhették fel a helyszínekhez köthető emlékeket.

A séta érintette többek között a Tulipános szökőkutat, a földönjáró órát, és a Pontházat is. A hosszú kirándulásba kisebb pihenőket is iktattak a szervezők. Az evangélikus és a református templomban például a helyi vallási vezetők engedtek betekintést épületeik történelmébe. Érdekesség, hogy a túra vezetője szerint mégsem ezek szimbolizálják igazán Zalaegerszeget.

A résztvevőket a zsinagógában Gyimesi Endre, Zalaegerszeg egykori polgármestere várta. Ő a megyeszékhely várossá válásának legizgalmasabb pillanatait elevenítette fel.

A múltidéző séta során kiderült például az is: az 1980-as években Zalaegerszeget úgy jegyezték, mint a legnagyobb zöld felülettel bíró város. Innen ered a közkedvelt mondás: „Akassza kalapját szögre, jöjjön a virágos Egerszegre.”

K.Zs./I.G.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: