Néhány kisgyerek is a kórházban tölti a karácsonyt. Legtöbbjük már alszik, azonban az egyik ablak melletti ágyról zokogást hallok. Odamegyek, és egy körülbelül négy-öt éves kislányt látok a könnyeibe temetkezve. Leülök mellé, próbálom vigasztalni, és megtudom, hogy azért sír, mert nem lehet otthon a testvéreivel, hogy együtt bontsák ki az ajándékokat. Elmosolyodok magamban, mert eszembe jut, hogy kis koromban nekem is az ajándék volt a lényeg. Megsimogatom a fejét és nyugtatgatom, hogy nincs semmi baj, a testvérei biztos megvárják, amíg hazamehet, hogy majd együtt nyithassák ki a csomagokat. Szép lassan abbahagyja a sírást és elalszik.

Már elég késő van, én is kezdek elálmosodni, ezért elmegyek a kávéautomatához, ami a szülészet felé található. Hirtelen félreugrok, mert egy fiatal nőt tolnak el gyorsan mellettem, be az egyik szülőszobába. A nő kezét a férje szorítja, és biztató szavakat mond neki. Miután a nő eltűnik az ajtó mögött, a férfi fel-alá kezd járkálni a folyosón. Figyelem, miközben várok a kávémra. Láthatóan ideges. Olyan típus vagyok, aki szereti megnyugtatni az embereket, ezért úgy döntöttem, viszek neki egy jó forró teát, hogy kicsit megnyugodjon, már amennyire a helyzet engedi. Hálásan néz rám, mikor a kezébe adom a teát. Megkérdezem, hogy az első gyerekük lesz-e. Igennel felel, és azt is elmondja, hogy a feleségével ez az első karácsonyuk mint család, és annál nagyobb ajándékot nem is kaphatnak, mint hogy ma születik meg a fiúk. Látom rajta, hogy nem zavarja a beszélgetésünk, sőt talán egy picit nyugodtabb is lett. Leülünk a folyosón lévő székekre, és tovább hallgatom, amit mesél a feleségéről. Néha én is kérdezek, hogy eltereljem a figyelmét a szülőszobából kiszűrődő hangokról. Ezután egy ideig csendben ülünk. Ránézek az órámra, és látom, hogy már három óra is eltelt, mióta beszélgetünk. Egyszer csak nyílik az ajtó, és az egyik nővér az újszülött kisbabát viszi a karjában az első vizsgálatokra. A férfi rögtön a feleségéhez siet, és mielőtt az ajtó újra becsukódna, még egy pillanatra látom őket egymás nyakába borulva. Az én „munkám” ezzel be is fejeződött, így hát elindulok vissza, dolgozni. Azonban mielőtt befordulnék a sarkon, egy hangot hallok, és megfordulva látom, hogy a férfi hív engem is a szobába, a feleségéhez. Meglepetten indulok feléjük. A feleség köszönetet mond azért, hogy nem hagytam egyedül a férjét, és eltereltem a figyelmét az aggódásról amiatt, hogy esetleg történik vele valami a szülés alatt. Mosolygok és mondom, hogy ezt igazán nem kell köszönni, szívesen tettem. Épp ekkor hozzák vissza a csecsemőt, aki szép és egészséges. A pár elmondja, hogy a Tamás nevet adják a kicsinek. Tetszik a név, a bátyámat is így hívják.

Elköszönök, mondván mennem kell, ami igaz is, hisz már rég vissza kellett volna érnem. Az ajtóból még visszanézek erre az idilli képre. Egy fiatal házaspár az újszülött fiúkkal karácsony éjjel. A kis Tamásnak ez az első karácsonya, sőt a szüleinek is ez az első karácsonya családként. Ennél az élménynél szebb karácsonyi ajándékot nem kaphattam volna, és szerintem nem is fogok. Mindenkinek kívánom, hogy ilyen szeretetben töltse ezt az ünnepet, és ne csak a külsőségekkel törődjön, mert az ilyen aprónak tűnő, de mégis hatalmas dolgok adják a karácsony igazi lényegét.

Turkovics Eszter (11.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium