– Nagypapi, itt szeretnék lakni, ezen a helyen, ahol a fecskék csiripelnek, a gólyák kelepelnek. Majd sűrűn látogass meg a kunyhómban, amit építek!

– Kisunokám, nem fogsz félni egyedül?

– Nem, papuskám, mert tudom, ha újra itt terem az emberölő farkas, akkor jön az én vitézem, és megment. Hallottál már róla? Ha nem, akkor most itt az ideje, hogy én meséljek neked, drága nagypapi!

Hajdan mikor a falubeliek kijöttek erre a szigetre halászni, nem tértek haza, mert egy emberölő farkas felfalta őket. Egy híres vitézt is megevett, akinek a fia elhatározta, hogy megbosszulja édesapja halálát. Anyja féltette is gyermekét, de bízott erejében, ügyességében, így fájó szívvel, de útnak engedte őt.

Miután a fiú elbúcsúzott az édesanyjától, rögvest a farkas keresésére indult. Talpig páncélban, jól felszerelve vágott bele a cseppet sem veszélytelennek ígérkező kalandba. Kitartó keresés után rálelt a fenevad rejtekére. A farkas még épp aludt, de a fiú nem akarta álmában megölni, tisztességes küzdelmet szeretett volna vívni.

Felébresztette hát a farkast, az pedig a dühtől felháborodva ugrott fel, hogy szemügyre vegye, ki az a merész, az életével játszó kalandor, aki őt legszebb álmában háborgatni meri. Mikor látta, hogy az ifjú vitéz érkezett hozzá, sandán elmosolyodott, megörült a finom falatnak. „Meglesz a mai jóízű vacsora” – gondolta magában elégedetten.
– Hé! Te! Ütött az utolsó órád!!! –kiáltotta a fiú.

Mindketten tudták, mi következik. Egymásnak estek, és elkezdődött a küzdelem életre, halálra. Az ismeretlen ifjú ereje megrémisztette a farkast. Közben nagy tömeg gyűlt össze a túlparton, hogy gyorsan segítségére siessenek az ifjúnak, ha szükség van rá. Fegyverben állt a falu apraja-nagyja. Tudták, hogy csak a farkas halála árán menekülhetnek meg. Több kiáltás is hallatszott.

– Gyerünk, hős ismeretlen, mentsd meg az életünk!

Ez még jobban buzdította a derék fiút, de a bosszú annál erősebb volt, amit édesapja halála miatt érzett. A következő minutumban egy hirtelen csapással úgy eltalálta az emberölő farkast, hogy az menten összerogyott.

– Látod nagypapi, mindig győz az igazság, becsület és bátorság! Én is ilyen szeretnék lenni, bátor, hősies, délceg vitéz, hogy megvédjem a szeretteimet és hazámat. Nagy vagyok már, nem félek! Kérlek, engedd meg nekem, hogy itt aludjak!

– Kisunokám, mit szólnál hozzá, ha veled maradnék, sütünk halat is. Együtt bátrabbak vagyunk!

Horváth Henrietta (12.f)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium