Három autóból álló csapatunk a szlovén és az olasz autópályákon keresztül érkezett Toscanába. A Lajatiko nevű falutól három km-re állt a mi apartmanunk. Kipakoltunk, elfoglaltuk szállásunkat, és máris fürödtünk az udvaron lévő úszómedencében. Sikerült a felfrissülés a fárasztó utat követően!

 

 

A környék dimbes-dombos, síkságnak nyoma nincs. Ameddig a szemünk ellátott a dombtetőn álló házunkból – csak két házat fedeztünk fel a völgyben. Majorsági épületek ezek: az egyikben laknak, a másik gazdasági épület, terménytároló. Ahogy utazgattunk kirándulásaink során, több ilyen apartmanházat is láttunk. Anya utána olvasott: ezek a nyaralók a helyi gazdáké, akik földműveléssel foglalkoznak. Bevételüket a turizmusból egészítik ki, kihasználva a táj páratlan természeti adottságait, a hatalmas lakatlan területeket. A völgyet körülvevő dombokon szélmalmok pörögnek egész nap. Itt mindig fúj a szél, ez termeli a villamos energiát.

 

 

Két nap pihenő után elutaztunk Pisába. Rövid sétát követően megláthattuk a híres ferde tornyot, a mellette levő katedrálist és a keresztelő kápolnát. A téren rengeteg turista fényképezett. Mindenki „támasztotta” a tornyot. Megvettük a belépőjegyeket, ám két és fél órát kellett várni, hogy felmehessünk a toronyba. Addig megnéztük a két templomot, fagyiztunk, ittunk egy jégkását. Harminc fős csoportokban engedtek fel minket a toronyba,ahol fél órát lehetett eltölteni. Belépéskor idegenvezető mondta el a tudnivalókat olaszul és angolul.

A torony az építést követően megsüllyedt az északi oldalán. Észrevettük, hiszen már belépéskor lejtett a terem. Kétszáz évig tartott az építkezés, mert a megsüllyedést követően, száz esztendeig tanakodtak az újabb és újabb építőmesterek, hogyan is folytassák a munkát. Végül mégis felépült, és nyolcszáz éve áll a híres látványosság, látogatók tömegét vonzva. Szűk folyosón, ötszáz lépcsőfok vezet a tetejére. A harangok mellett gyönyörű a kilátás a városra.

 

 

Még két kirándulást szerveztünk. A Vada nevű tengerparti városba is elutaztunk. Fehér homokos tengerparton jártunk a Tirrén-tengernél. Tetszett a mozgó bár, a strandon jégkrémes, üdítős hűtőt huzigáltak. Kétszer is jártunk San Gimignanoban („Tornyok városa”).Dombtetőre emelt,középkori város ez. A Rómába vezető zarándokút egyik fontos megállója volt. Innen,valamint mezőgazdasági termények kereskedelméből származtak bevételei. Gazdasága 1348-ig virágzott,amikor az európai pestisjárvány következményeként csaknem elnéptelenedett. Ennek emlékére a városközpont épületeit azóta nem újították fel.

 

 

A két hét sajnos gyorsan eltelt. Páratlan szépségeket láttunk, csodás volt az időjárás,finom a fagylalt,jól éreztük magunkat. Ám hazafelé az úton már az iskoláról beszélgettünk.