Hogy mit is jelent a mai fiatalság számára a hit? Míg a kérdés roppant egyszerű, a válasz rá már sokkal bonyolultabb. Ha ezt a kérdést egy kisgyermeknek tennénk fel, válasza túl egyszerű és gyereki lenne: „Jézust kell szeretnünk, ő vigyáz ránk.” vagy „A Mikulás létezik, hisz’ minden évben eljön hozzánk!” Az ő hitük kicsit más, még nem teljes. Olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt, ami csak a megmunkálásra vár.

De ha egy olyan valakinek tesszük fel ezt a kérdést, aki nem csak tudásban gazdagabb, hanem értelemben és lelkiekben is, az mindjárt mást felel rá: „Számomra a hit legfőképpen egy óriási kapaszkodó, egy mentsvár.” vagy „.. a hit sokat segít a mindennapi nehézségekben.”

Több fiatal, tizenéves számára a hit egy menedék a rossz hétköznapok, a családi, baráti viszályok, és a rohanó világ elől. A hit egyfajta megnyugvást jelent számukra, ahova nyugodt szívvel fordulhatnak, mert tudják, hogy imáik, fohászaik meghallgatásra találnak. Titkaik biztos kezekben lesznek, amit senki nem hánytorgat fel nekik. Sokszor hallhatjuk, hogy a diákok nem nagyon jelennek meg a szentmiséken. Így keletkezik az a gondolat is, hogy nem hívő, vallásos, megveti Istent. Ez még nem olyan biztos! Attól, hogy valaki pont nem tud részt venni a vasárnapi istentiszteleten, attól még belül lehet ugyanolyan vallásos, mint a társa. Mert ő is bízhat, bátran fordulhat Istenhez. Viszont a hit önmagában nem elég! Tenni is kell érte, „fel kell kapaszkodnunk a hegycsúcsra” a cél érdekében.

Legjobban úgy tudnám leírni a köztünk és az Úr közötti kapcsolatot, mint két kötelet tartó ember. Egyik végén mi állunk, a másikon pedig Isten. A mi kezünkben van a döntés, hogy követjük őt, és miénk lesz az örök élet, vagy konokul más irányba tereljük életünket. De egy dolgot nem szabad elfelejtenünk, hogy a Teremtő mindig velünk lesz, és nyújtja majd a kezét, vagy jelen esetben tartja a kötelünket. Mindig ad nekünk esélyt arra, hogy visszatérjünk hozzá.

Ezek után ejtsünk pár szót arról, hogy a fiatalok miként élik meg a hitüket. Egyesek misére járnak, de vannak olyanok is, akik imacsoportokhoz szegődnek pár órára, vagy részt vesznek az adventi időszakban egy-egy rorátén, illetve a többi léleképítő „tréningen”. Sok tizenhat, illetve tizenhét évest ismerek, aki nem félnek erre feláldozni szabadidejüket. Többségüket így nevelték, jó körülmények között, de akadnak olyanok is, akik már kaptak az élettől pár nagy pofont. Gondolok itt családi, baráti tragédiákra, amiket igazán szívükön viselnek ezek a személyek, és nekik a hit a legnagyobb reményforrás. Az éjszakai menedék, ahova bármikor elbújhatnak pár csöndes órára.

Végül, csak annyit szeretnék még hozzá fűzni mindehhez, hogy a társaimat elnézve a hit nem csak megnyugtatja őket, és menedékként szolgál nekik, hanem boldogabbá és szebbé is teszi az életüket.

Korcsmár Flóra 11.b

Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium