Már nem állandó jelleggel félek az emberektől. Gyertek, hadd szeressek gyáván és szelíden egy ismeretlent, aki megsajnál, és bérbe adja a nyakát egy imbolygó bizonytalan testnek. Az otthontalanság valódi otthona. Gyertek, színpadra tapadó tekintetek, és ne vegyétek észre, hogy átázott pilláim mögül a létemet ürítem bele a terembe. Gyertek hát, ti ránctalan szájszélek, ti kétes visszhangok; kavarogjatok, gyertek, és hitessétek el, hogy ez a tánc nem lenne ugyanilyen nélkülem is.
Gyertek, csak ne hagyjátok, hogy fellökjenek.

Te azt magyarázod, hogy ismerlek, én meg, hogy igenis van Isten. Ugyanazok, a lefojtott pillanatok.
Kint már józanok a fények. Sosem fogy el ez a hold, ugye? A mi mozgásunk görgeti előre az égen.
Alatta sétálunk mi, a pillanatok boldogsága, romlott fényű, hulló csillagok.

IFJÚJSÁG Zalaegerszegi Diákújság