– A tanítványokkal való kapcsolat végtelenszámú gyakorlási lehetőséget ad, főként, hogy fiús dominanciájú az osztályom – fogalmaz. – A gyerekek nyitottak a módszerre, de vannak akik olyan erős sémákat hoznak otthonról, amit nehéz lecserélni.

És akad olyan tanuló, akitől már én tanulok, olyan jól elsajátította a program lényegét, vagyis úgy kiállni magamért, hogy közben a másik érdekeit ne sértsem. Ezzel egy eszközt adok a gyerekek kezébe, melyet későbbi életükben mindig tudnak használni, ha akarják. Persze ezt is, mint minden más tudásanyagot egyénileg változó módon sajátítják el és alkalmazzák.

Mivel magyart is tanítok az osztályban, számtalan lehetőség adódik a gyakorlásra, a szituációk kibeszélésére, mely fájdalmas élmény az érintettek számára. Hogyan lehet úgy megnyilvánulni, hogy abban minél kevesebb kritika legyen? Mert akkor azt hallja a másik, amit mondani szeretnénk. A kritika pedig vagy védekezést vagy támadást vált ki, de nem azt a figyelmet, amit szeretnénk.

Sokszor elég egy szó, egy mozdulat, egy pillantás és mintha egy gombot nyomnának rajtunk, beindulnak a negatív érzelmek, újra és újra fájdalmas szituációkba sodorva minket. A módszer lényege, ezen „nyomógombok” semlegesítése, a fájdalom elengedése. Ha csak néhány gyereknek is sikerül erre példát és használható módszert adnom, már megérte.

(Zala-Lap, B. K.)