Gábriel József a nagyközönség előtt sokkal inkább festményeiről ismert. Az életpálya immár Söjtörtől Dallasig ível, hiszen a képzőművész tíz éve az Egyesült Államokban él. „Sikerült- e átállni az amerikai gondolkodásmódra?” Tette fel a kérdést az Egerszeg Fesztiválra megjelent monográfiában Bényi Zoltán a kötet ötletgazdája, beszélgetőpartner.

„Nem tudom, hogy át kell- e állni”- érkezett a gábrieli válasz. Mert valóban, események jönnek-mennek életünk folyamán, s azok ezt-azt biztos módosítanak is; ám az ember alapvetően nem változik. Ahogy Egri Mária műelemző a könyv egyik fejezetében írja róla: sűrűn felrakott festékrétegein az idő rétegződik, az emberiség történelmi idői, a kollektív emlékezet foszlányaival. Az alakok, mint a félálom félig tudatosult gondolatai jelennek meg, érzékeltetve egy-egy régmúlt kort, egy-egy magatartásformát és az ösztöneink miatt állandósult jellemeket.

A Gábriel monográfiába – melyet Horváth M. Zoltán szerkesztett – 97 fotó került; kilencvenhét mű. Korabeli diák, papírképek, és a legújabb digitális felvételek alkotják a kötet gerincét. S hála a technikának a sejtelmes, rejtőzködő alakok a maguk teljességében látszódnak a könyvlapon.

A „látomásos figurativitás” festője – ahogy Péntek Imre nevezi írásában a festőművészt – az évtizedek alatt valóban nem sokat változott. Képalkotása messziről felismerhető; egységes szemléletű, stílusú műegyüttest hozott létre. Alakjait képes néhány ecsetvonással életre kelteni, bemutatva a karakterek egyéni vonásait, jellemét. Ám lassan kibontakoztatva az alakokat, hogy a képeken újra és újra felfedezhessünk valamit, ami addig elkerülte figyelmünket.

Megmaradt Gábriel József szerénysége is, mely a Mylord Kávéházban rendezett kötetbemutatón is megmutatkozott. Bár a zárkózottság mögött egy töprengő, önvallató ember lakik. Egyszer megkérdezték azt is tőle, miért nem fest önarcképet: „túlságosan hiú vagyok ahhoz, hogy szembe merjek nézni önmagammal” – mondta.

Négysoros verseiben azonban jóval szókimondóbb, önmagával szemben is. Ha megszólal, vagy ír; találóan fogalmaz. És a cinizmus ellenére is mindig ott a remény; mert „Az ember nyitva hagy; Minden ajtót maga után.”

A fesztivál idején a festőművész alkotásaiból kiállítás is nyílt az Izsák Imre ÁMK galériájában.

(Zala-Lap, – pP -)