Egy tíz évvel ezelőtti szellemi túra eredménye a Sárkányölő című kép is. Spontán került a festék vászonra, „hadd csorogjon”. Az alakzat csak később bontakozott ki: lett feje, karma, orra, szeme. De e naturális elemek eggyé olvadnak, s lehet, hogy nincs is sárkány, csak ember. Vagy csak sárkány van, s nincs, ki ölje.
A drámaiság azért ott van mégis, mert sok benne a vörös és a komplementer, meg a karom az nagyon hangsúlyos a közepén. A tér szabdalt lett, töredezett, talán a hármas osztás is benne van: alsóvilág, evilág, fenti világ.

Ez a Sárkányölő nem az a sárkányölő, amihez az európai kereszténység hozzászokott. Nyugaton a lény gonosz, el kell pusztítani, a keleti kultúrában viszont inkább pozitív, több benne a bölcsesség. Mintha a régi európai szemléletet kellene „megölni”, s a sárkányt inkább megszelídíteni. (Ám ha a rosszat úgy szeretjük, hogy jóvá lesz, újra a kereszténységhez jutunk.) De ez sem lett előre eltervezve, mert a művész először odafesti, aztán odagondolja. Ez az a bizonyos kirándulás.

Mindezekről Boncz Barnabás színházi titkár, Béres János, Fischer György szobrászművészek, Németh János keramikusművész és Nemes László festőművész beszélgetett Bedő Sándorral. A kép előtt, összetolt asztaloknál az is szóba került, hogy hosszú kórházi kezelés után az ember(-művész) legnagyobb terve, hogy életben maradjon. Ha ez sikerül, akkor lehet egy nagyobb tárlattal ünnepelni a 60. évet. Addig talán sikerül profi képzőművésszé is válni. Amíg csak a vászonnak fest valaki, amatőrnek számít, ám ha megrendelésre is tud alkotni, profi lesz. Mostanában pedig akad egy-két megrendelés… (Zala-Lap Kft. P. P.)