Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház játszóházának művészeti vezetője elmondta, hogy városukban 1996 óta a „nagyszínpados” bábelőadások mellett működik egy úgynevezett foglalkoztató játékokra épülő programcsoport is, melynek hat különböző variációja létezik. Van dramatikus játékforma, ahol a gyerekek is szereplői lesznek a darabnak, van kézműves bábkészítés, ahol egy-egy mese után bábot készíthetnek a gyerekek, amit haza is vihetnek. Szerveznek ezenkívül bábjáték elemeire épülő táncházat, családi vasárnapot, – ahol szülő és gyerek a közös játék élményét sajátíthatja el, s vendégjátékot is, Kárpát-medencéből érkező művészekkel. Foglalkoznak mindezeken kívül sajátos nevelési igényű, sérült és fogyatékos gyermekekkel, akik egyfajta speciális játék résztvevői lehetnek.

Zalaegerszegre „A hegedűs ember története” című dramatikus játékformával érkeztek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az előadáson „testi közelségbe” engedjék a gyerekeket.
„Fontos, hogy az élményeket átélve, ne csak nézőként érzékelhessék a gyerekek a színházat, s annak eszközeit, kellékeit” – mondja Terka. „Ez egyfajta játék általi beavatás a színházba, az archaikus térbe, s a magyar kultúra hagyományaiba is, hiszen a meséket, előadásokat a naptári év szokásaihoz igazodva választjuk ki. Így már egészen kis korban megismerkedhetnek a fiatalok az egyes hónapokhoz kötődő hagyományokkal, hiedelmekkel, s a drámai hatás sem marad el…”
Vidámság Földjének harangját ellopja a fekete felleg képébe öltözött boszorkány, s az ország hegedűse a gyerekek segítségével elindul, hogy megkeresse azt, a Szarvasok, a Madarak, s a Medvék Földjén át.
„A módszertani előadás tiszta lélektan” – folytatja a művészeti vezető. „Mi nem színészek vagyunk, hanem játékosok, s kicsit pszichológusok is, mert folyamatosan figyelnünk kell a gyerekek rezdüléseit. Az egész interaktív, el kell érnünk, hogy a kicsik levetkőzzék görcseiket, szorongásaikat, s merjenek szerepet vállalni a játékban…”
Ettől kezdetben ugyan néhányan vonakodnak, – s inkább anyát küldik – azért mégis segítik a hegedűst a küldetésben. Megérkeznek a boszorkány, Ludovérc Birodalmába, hogy aztán ott helyben „elhúzzák a nótáját”, s visszaszerezzék a harangot. Attól fogva Vidámság Földjén újra tudtak dalolni, táncolni az emberek.
„Most először jöttünk vidékre, – mondja búcsúzóul Terka – s talán nem utoljára. Szerettük volna a fiatal zalaegerszegi bábszínházzal is megosztani a módszertani előadásokban szerzett tapasztalatainkat, ezért is fogadtuk el az itteni igazgató, Kovács Géza meghívását. Reméljük, hogy hamarosan sikerül a Griff Bábszínháznak is egy, a debrecenihez hasonló műhelyt kialakítania, mert igény van rá mind az intézmények, mind a szülők részéről. A gyerekekkel pedig gyorsan ki lehet alakítani a közös nyelvet, ha velük játszunk…”