Színházi évadnyitó

Zalaegerszeg címer
Hírek

Színházi évadnyitó

2024 augusztus 27 - kedd

Megkezdődött a 2024/25-ös évad a Hevesi Sándor Színházban. A társulati ülésen a teátrum igazgatója az idei feladatokról, a műsortervről és az intézményt érintő személyi változásokról is beszámolt.

Szabó József gazdasági igazgató, aki több évtizeden át látta el feladatát, idén nyugdíjba vonul. Munkakörét Némethné Andor Katalin veszi át. Februárban lejár a színházigazgató ötéves mandátuma, a poszt betöltésre az önkormányzat már kiírta a pályázatot. Az új vezető személyéről az októberi közgyűlésen döntenek.

Októberben a Sárkányszív című történelmi musicalt mutatják be, ami a rock zene segítségével Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond időszakába repíti a nézőket. A darabot Moravetz Levente rendezi, a főszerepet pedig Sasvári Sándor játssza. Januárban Mihály Péter Shakespeare klasszikus művét, a Rómeó és Júliát állítja színpadra. Februárban a Nyolc nő című bűnügyi komédiát tűzik műsorra. Az évadot áprilisban a Hotel Menthol című musicallel zárják.

Szeptembertől új, nyugdíjas bérletet vezetnek be, ami Egervári Klára, a színház örökös tagjának nevét vette fel. A darabokat szombat délután 3 órakor mutatják be, a jelzések alapján valószínűleg teltházas előadásokon. A társulat holnap Nyíregyházára utazik, ahol a Vidor Fesztiválon az Indul a bakterház című bohózattal lépnek fel. Ugyanezzel a produkcióval mutatkoznak be Veresegyházán, a Mézesvölgyi Nyár elnevezésű rendezvényen.

K.I./B.P.

Képgaléria

További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: