Nemzeti gyásznap – Gyertyát gyújtottak a forradalom hősei és áldozatai emlékére

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nemzeti gyásznap – Gyertyát gyújtottak a forradalom hősei és áldozatai emlékére

2026 november 06 - péntek

Fejet hajtottak Zalaegerszegen is az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján. A nemzeti gyásznapról közösen emlékezett meg Zalaegerszeg önkormányzata, és a Zala Megyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület az Ady utcai domborműnél.

Páskándi Géza Nem igaz! című versét Süle Olivér Gábor, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója szavalta el, míg emlékező beszédet Németh Gábor mondott. Az önkormányzati képviselő a 70 évvel ezelőtti budapesti, majd zalaegerszegi eseményeket idézte fel.

Németh Gábor emlékeztetett: a szabadságharcban mintegy kétezer-ötszáz magyar vesztette életét, és körülbelül húszezren megsebesültek. A leverést követően közel kétszázezer ember hagyta el Magyarországot, miközben az itthon maradókra a megtorlás évei vártak.

Az önkormányzati képviselő bejelentette: támogatják a Zala Megyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület, valamint a Politikai Foglyok Országos Szövetség zalai szervezetének kezdeményezését, hogy az Ady utcai emlékhely nevét Ötvenhatosok terére változtassák.

A forradalom hősei, áldozatai, valamint a megtorlások elszenvedői előtt egy-egy mécsessel tisztelegtek.

F.M./G.Zs.

Képgaléria

További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: