Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Új Esély - Pályázatot nyert Zalaegerszeg önkormányzata (Videó)

• Publikálva: 2015.03.27. 18:58

Pályázatot nyert a város önkormányzata. Az Új Esély nevű projekt a zalaegerszegi járás településeinek nyújt segítséget esélyegyenlőségi programjaik összehangolásához, mintegy 30 millió forintból.

A megyeszékhelyen az elmúlt hónapokban több, az esélyegyenlőség megteremtését célzó program is megvalósult. Ezért Zalaegerszeg vállalta, hogy koordinációs tevékenységével támogatja a projektet. Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón azt is kiemelte: ez a kezdeményezés a város számára is hasznos lesz.


Zalaegerszeg Járáshoz összesen 84 település tartozik. Majer Piroska projektmenedzser elmondta: közülük 55-en csatlakoztak a projekthez, amelynek legfőbb célja, hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget, valamint elősegítse a társadalmi felzárkóztatást.


A program megvalósításába a helyi közösségeket, civil szervezeteket és szakembereket is bevonják. Segítségükkel több kutatást is indítanak, melyek az elsődleges munkaerőpiacra való visszakerülést célozzák - hangsúlyozta Zimborás Béla, a Humánigazgatási Osztály osztályvezető-helyettese.


A résztvevő települések számára 6 alkalommal felzárkóztatási kerekasztalt szerveznek. Ezek témáit a helyi igények szerint állították össze. Így lesz majd fórum a településmenedzsmentről, a helyi civilszervezetekről és a hátrányos helyzetű rétegek integrálásáról is.

K.K./T.S.