Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Nagyszabású programsorozattal ünnepel Zalaegerszeg (Videó)

• Publikálva: 2015.04.10. 19:18

Rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulóját ünnepli idén Zalaegerszeg. A jubileum alkalmával több ismeretterjesztő és szórakoztató rendezvény várja majd a városlakókat. A részletekről pénteken tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Nagyszabású programsorozattal ünnepel Zalaegerszeg

A Fiatalok hetével indul az a színes programsorozat, mellyel a város vezetése méltó módon kíván emléket állítani a jeles évfordulónak. Mint kiderült: megkülönböztetett figyelem kíséri majd a város napjához kötődő rendezvényeket. Ennek részeként május 13-án „130 év 130 percben” címmel belvárosi sétára invitálják a zalaegerszegieket. Balaicz Zoltán polgármester egyebek mellett arról is szólt: a hagyományos rendezvények közül megújul az adventi Aranykapu és az eddig Belvárosi Szüret néven ismert őszi fesztivál.


Mint megtudtuk, a jubileumi év alkalmából több közjogi méltóság látogat majd Zalaegerszegre. Köztük Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Ősszel pedig egy országos jelentőségű esemény házigazdája lesz a város.


A sajtótájékoztatón kiderült még: a jubileumhoz kapcsolódóan idén több új kiadványt is megjelentet majd a város.

K.Zs./T.S.

Fotó: Seres Péter