Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Virágos Egerszeg (Videó)

• Publikálva: 2017.05.25. 17:22

Tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Virágos Zalaegerszegért Pályázatát az önkormányzat. A megmérettetésre magánszemélyeket és közösségeket várnak. A kiírás idén új kategóriával bővült.

Virágos Egerszeg

A környezetszépítés minél több polgár célja kell hogy legyen – hangzott el a sajtótájékoztatón. Vigh László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: céljuk, hogy az itt élők úgy virágoztassák fel lakóhelyüket, ahogyan azt a politikusok teszik Zalaegerszeggel. Ezzel Balaicz Zoltán polgármester is egyetértett, aki köszönetet mondott a városlakóknak a korábban elért sikerekért.

A megyeszékhelyről nemrég egy delegáció utazott Hollandiába, egy Amszterdam melletti virágfesztiválra. A küldöttek hasznos tapasztalatokkal felvértezve tértek haza – mondta Kauzli Józsefné, a Városgazdálkodási Kft. felügyelőbizottságának tagja.

A versenyt szervező Városgazdálkodási Kft. eddig több mint 100 balkonládát ültetett tele virágokkal, melyek a belvárost díszítik majd. A cég ezzel, illetve egy újdonsággal igyekszik motiválni a jelentkezőket – tájékoztatott Horváth István ügyvezető igazgató.

Pályázni július 30-ig lehet, a zsűri augusztus végéig választja ki a legjobbakat. Az első három helyezett értékes utalványokban részesül.

M.E./K.M.

Fotó: Seres Péter