Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Köszönet (Videó)

• Publikálva: 2018.02.15. 17:53

A legnagyobb adózókat köszöntötték a Díszteremben. A második alkalommal rendezett eseményre ezúttal is 25 cégvezetőt hívtak meg.

Zalaegerszegen azok a vállalkozások fizetik be a teljes bevétel közel felét, melyeknek csütörtökön Balaicz Zoltán köszönetet mondott. Az önkormányzat arra törekszik, hogy elismerje a cégek erőfeszítéseit - jelezte a polgármester.

A 450 embernek munkát adó Anton Kft. lassan 30 éves múltra tekinthet vissza. Most másodszor vehették át az elismerést - tájékoztatott Dr. Németh András, az AQ Anton Kft vezetője.

Az átadót követően Balaicz Zoltán értékelte az elmúlt éveket. A polgármester azt mondta: a jelenlévőknek, vagyis a legnagyobb adófizetőknek is köszönhető a város megfelelő működése. Előadásában összegezte Zalaegerszeg fejlődésének közelmúltbeli állomásait, illetve ismertette a jövőbeni elképzeléseket. Egyebek mellett beszámolt arról, hogy újabb két helyi vállalkozás nyert el jelentős állami támogatást.

Köszönet

Sz.É./P.V.B.

Fotó: Seres Péter