Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Domborművet avattak (Videó)

• Publikálva: 2018.04.27. 17:47

Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló domborművet avattak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnál. Az alkotást a Kossuth-díjas keramikusművész, Németh János készítette. A programon a város és a megye elöljárói is részt vettek.

A Kerka táncegyüttes produkciójával kezdődött az ünnepség. Ezután Sipos Gyula rendőrfőkapitány köszöntötte a résztvevőket. A vezérőrnagy egyebek mellett a rendőrség közösségben betöltött szerepét emelte ki.

Domborművet avattak

A rendvédelmi szervek védőszentjének életét Kostyál László művészettörténész ismertette. Szent György legendája sokak számára ismert, Zalában több település őrzi a nevét. A rövid visszaemlékezés után leleplezték a reliefet, majd Stróber László apátplébános megáldotta Németh János alkotását.

A keramikusnak ez volt az első ilyen témájú felkérése. Formavilágában az egyszerűségre törekedett, a hagyományoktól kissé eltérően páncél nélkül ábrázolta a sárkánnyal viaskodó vitézt.

M.E./I.G.

Fotó: Seres Péter