keresés a weboldalon

Nyit az AquaCity (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nyit az AquaCity (Videó)

2021 június 10 - csütörtök
A hétvégén nyit az AquaCity. A Zalaegerszegi Élmény-és Csúszdaparkban 47 millió forint összegben számos fejlesztés végeztek, amihez a forrást a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. és az önkormányzat biztosította.

Tavaly nyáron körülbelül 60 ezer ember látogatott el a megyeszékhelyi élményfürdőbe. Ez köszönhető volt egyebek mellett annak, hogy a vírus és a veszélyhelyzet miatt csökkentették a belépők árait. Idén sem lesz ez másképp, azzal a különbséggel, hogy a belépéshez szükség lesz védettségi igazolványra – mondta el Balaicz Zoltán polgármester.

Balaicz Zoltán, polgármester:

A csúszdaparkban több újítást is végrehajtottak. A nagymedencében 3 új vízi élmény fogadja a fürdőzőket. Emellett lefedték és átalakították a nagyszínpadot. Itt követhetik majd a vendégek a foci Eb és az Olimpia eseményeit.

Bánhegyi Péter, ügyvezető igazgató, Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft.:

A sok rendezvény mellett idén is megszervezik az AquaCityben a nyári tábort június 21-e és augusztus 13-a között alsó tagozatos gyermekek számára. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár jóvoltából pedig olvasnivalóból sem lesz hiány.

K.Z./P.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: