Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Átadták (Videó)

• Publikálva: 2021.06.11. 16:16

26. alkalommal adták át a Zalaegerszegért Díjakat a város dísztermében. A képviselőtestület döntése alapján idén 9 magánszemély és 1 szervezet kapott kitüntetést kiemelkedő munkájáért.

Átadták

Először 1993-ban döntött úgy a közgyűlés, hogy elismeri azok munkáját, akik a legnagyobb szerepet vállalják Zalaegerszeg fejlődésében. Tavaly a vírushelyzet miatt a díjátadót elhalasztották, s pótlására csak most nyílt lehetőség.

Balaicz Zoltán, polgármester:

Az elmúlt évek alatt közel 240-en részesültek az érdemben. Most újabb tíz fővel gyarapodott a Zalaegerszegért-díjasok köre.

Szemes Béla, nyugalmazott pedagógus:

Vándor László - nyugalmazott múzeumigazgató:

A város egyesületei közül ezúttal a Zala Megyei Népművészeti Egyesületre esett a választás.

Skrabut Éva - elnök, Zala Megyei Népművészeti Egyesület:

Nagy Béla - alelnök, Zala Megyei Népművészeti Egyesület:

Zalaegerszeg dalát Mihály Luca és Berkes Dániel előadásában hallgathatták meg a résztvevők, majd Vigh László országgyűlési képviselő gratulált a kitüntetetteknek. Úgy fogalmazott: szakmai tudásukra a jövőben is számít a város.

K.Z./I.G.

Fotó: Seres Péter