Canterina Kamarakórus
A Canterina Kamarakórus 1992-ben alakult meg Dormán Tiborné vezetésével.
A kórus életének első 10 évében a kórusvezető Gyenese Mariann volt, majd 2002-től a mai napig Décsy-Paál Enikő vette át az irányítást, akit 2018-ban Zalaegerszegért Díjjal jutalmaztak.
A kórus rendszeresen ad hangversenyeket, főként jótékonysági és közcélú jelleggel.
A női énekkar széles repertoárral rendelkezik, de mindig újítanak valamit.
A kórusnak eddig 5 önálló lemeze jelent meg:
- Canterina Kamarakórus (2018)
- Magyar Mária-kultusz (2000)
- Canterina Karácsony (2007)
- Canterina Ünnepek (2007)
- Canterina Advent (2018)
A kórus 1994-ben részt vett egy nemzetközi kórusversenyen is Goriziában, valamint vendégszerepeltek Kuselban is. Több külföldi szereplésre is hívták az énekegyüttest az évek során, mint Grazba, Szlovéniába, Marosvásárhelyre. 2010-ben szerepeltek az olaszországi Penna Sant’Andrea-ban megrendezett Nemzetközi Folklórfesztiválon is.
2015-ben nagy sikert arató hangversenyt adtak Rómában is.
2019-ben is visszatért a kórus Olaszországba, hiszen Roseto város Ars Vocalis kórusának meghívására két alkalommal is koncertezhettek.
2022. december 22-én pedig Velkey Péter, a polgármesteri hivatal kultúráért felelős korábbi osztályvezetője, tanácsadója kezdeményezésére, hagyományteremtő céllal a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral együtt az Arany Bárány télikertjében karácsonyi koncertet adtak. A koncerten többek között felcsendült Corelli Karácsonyi Concerto Grosso című kompozíciója, Szokolay Sándor Magyar karácsony című zeneműve, illetve Brahms 13. zsoltára. Az együtteseket Décsy-Paál Enikő és Sándor János karnagy vezényelte.
Tartalom megosztása: