– A ZTE-nél eltöltött 14 évre csak szépen tudok visszaemlékezni – így Németh Ottó. – Hihetetlen sok élményt adott számomra a csapat, rengeteg ismerősre, barátra tettem szert. Olyan kapcsolatrendszert sikerült kialakítanom, amelyre méltán lehetek büszke. Csodálatos eredményt értünk el a fiúkkal; a bajnoki cím, a Manchester United elleni siker.  Akadtak kudarcok is, de a sport, a labdarúgás már csak ilyen. Ám búcsú esetén az ember csak a szépre emlékezik. Szebbre terveztem a távozásomat. Már elmondhatom, hogy úgy képzeltük a családdal, hogy 2005 nyarán a bajnokság végén elköszönök, s átadom a helyem egy fiatal kollégának.
– A sors másképp döntött?
– Igen. Nem hagyta, hogy kerek legyen a történet. Az elmúlt évek során rendkívül kevés időt töltöttem a családommal. A sportvezetői szakma olyan, amelyet teljesen hivatásszerűen, mindent alárendelve lehet csak végezni. Aki ezt nem így gondolja, az nem is erre a feladatra való. Tudom, ez kicsit öndicséretnek tűnik, de ezt én így éreztem, eszerint dolgoztam. Hallom, hogy nem töltik be a helyemet, lebontják a feladataimat a megmaradt kollégák között. Ezek az ügyek – úgy vélem – egész embert kívánnak. Lehet, hogy a ZTE vezetésének sikerül, megoldania. Úgy legyen! Ilyen viszont  a focitörténelem során még nem volt. A hőskorban minket úgy hívtak, hogy intéző.

– Tizennégy éve miként került kapcsolatba a ZTE-vel?
– Egykori katonatisztként dolgoztam a Honvéd Katona SE-nél. Irányítottan bevonultatták az élsportolókat. Több zetés labdarúgó került hozzám. Feletteseimtől feladatul kaptam, hogy úgy koordináljam az ő kiképzésűket, hogy a labdarúgó-pályafutásukban ne legyen törés. Messze túlléptük a törvény adta lehetőségeket. Most már elmondhatom, hogy jóformán csak aludni jártak be a laktanyába. A folytatásban 1991-ben elnökségi tagként kerültem a ZTE-hez, az említett feladatok egyeztetése volt a munkám. Később a technikai vezetőnek is segítettem. Ezután 1996-ban felkértek, hogy legyek a csapat főállású technikai vezetője, örömmel mondtam igent. A posztot azért tudtam elvállalni, mert közben a honvédségtől szolgálati nyugállományba vonultam.
– A leépítés során miért éppen önre esett a vezetés választása?
– Meglepett a dolog. Arra számítottam, hogy nálam is fizetéscsökkentésre kerül sor. Amióta nyilvánosságra került az ügyem, rendkívül sok telefonhívást kaptam játékosoktól, edzőktől, szurkolóktól. Ők nem értik a vezetők lépését. Régebben több évet dolgoztam együtt Tóth Géza elnök úrral, aki ügyvezető volt a ZTE-nél. Rendkívül korrekt volt a munkakapcsolat közöttünk. Elhiszem, amit mondott; nem a személyemmel volt gond. Nemrég azonban kaptam egy névtelen telefont, az illető közölte, hogy nem anyagi okok miatt váltak meg tőlem. Más dolgok állnak a háttérben, amit egy bizonyos idő után majd elmond. Ezután kicsit elgondolkodtam, és azt mondom, hogy mindenki számoljon el a lelkiismeretével. Én tükörbe merek nézni és emelt fővel távozok a ZTE-től. Az őszi szezon zárása után a játékosok és én is kaptam egy kicsi ezüstérmet Gellei Imre vezetőedzőtől. A medál azt is jelenti számomra, hogy gondolatban továbbra is a csapattal maradok. Remélem, a bajnokság végén ugyanilyen színű érem kerül majd a fiúk nyakába.
– Hogyan tovább?
– Hazudnék, ha azt mondanám nem viseltek meg a dolgok. Kicsit el is fáradtam. A 14 év során egyszer nyaraltam a családdal Párizsban. A velük szemben fennálló tartozásomat akarom pótolni. Szeretnék egy ideig kikapcsolódni, jókat teniszezni a barátokkal. A jövőben szimpla szurkolóként szorítok a labdarúgócsapat sikeréért. Szeretném megköszönni a velem együtt dolgozó sportvezetőknek, edzőknek, a létesítménygondnokság munkatársainak és a játékosoknak, hogy több mint egy évtizeden át segítették a munkámat. Búcsúzóul remélem, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő csapat megmentésére nagy mértékű összefogás bontakozik ki. Állítom, a lokálpatrióták mellett külső segítségre is szükség lesz, hogy talpra álljon a ZTE. Bizakodom, hogy az általam vázolt terv megvalósul, és még hosszú ideig életképes lesz Zalaegerszegen a labdarúgás.