keresés a weboldalon

Felavatták a Deák Ferenc Technikumot

Zalaegerszeg címer
Hírek

Felavatták a Deák Ferenc Technikumot

2024 június 06 - csütörtök

Nyílászárókat cseréltek, hőszigetelték a homlokzatot és a tetőt, valamint a fűtésrendszert is korszerűsítették a zalaegerszegi Deák Ferenc Technikumban. Az egészségügyi, pedagógiai és faipari képzést folytató intézményben évről-évre emelkedik a tanulólétszám. A magas szakmai színvonal mellett mostantól a körülmények is megfelelőek az iskolában.

A 400 millió forintos fejlesztés avatóünnepségén Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja bejelentette: a támogatásnak köszönhetően teljes egészében megújult a több mint 50 éves épület energetikai rendszere.

Az formálja a jövőt, ha az ember mer álmodni – fogalmazott az átadón Pölöskei Gáborné, szakképzésért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: ennek szellemében láttak hozzá négy évvel ezelőtt a szakképzés átalakításához is.

Balaicz Zoltán polgármester kiemelte: jól halad az önkormányzat azzal a 2014-ben indított programmal, amely a város valamennyi oktatási és nevelési intézményének felújítását tűzte ki célul.

A polgármester kitüntető oklevéllel ismerte el Rozmán Sándor munkáját, aki 20 éve vezeti a Deák Ferenc Technikumot.

F.M./I.G.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: