Fellobbant a remény lángja Andráshidán

Zalaegerszeg címer
Hírek

Fellobbant a remény lángja Andráshidán

2024 december 10 - kedd

Meggyújtották a második adventi gyertyát Andráshidán. Az ünnepség helyszíne ezúttal a Szent Kereszt Felmagasztalása templom volt, ahol az Eszterhéj zenekar adott koncertet. Az eseményen adományokat gyűjtöttek Berkes Dániel gyógyulására.

 

A remény lángjának fellobbanását követően Domján István köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Gyöngyös Balázs plébános az egységben és közösségben való együtt haladásról osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Az Eszterhéj zenekar Kárpát-medencei népdalokkal érkezett az ünnepre.

Karát Eszter Zalaegerszegen született és a városrészben töltötte gyermekkorát. A helyiek ezúttal is nagy szeretettel fogadták.

A közös adventi várakozás több évtizedes hagyomány Andráshidán. Idén is minden vasárnap kínálnak programokat a helyi intézmények és civil szervezetek.

A Mindenki Karácsonya advent utolsó vasárnapján délután 5 órakor kezdődik. A házigazda a Borbarát Kör lesz, melynek tagjai – egyebek mellett – forró itallal készülnek.

M.O./P.B.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: