keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Hazai pályán továbbra is veretlen a ZTE NKK

Zalaegerszeg címer
Hírek

Hazai pályán továbbra is veretlen a ZTE NKK

2016 október 27 - csütörtök
Idén kijelenthető, jobban szerepel a ZTE NKK női kosárlabda csapata, mint az előző szezonban. A lányok hétfő este az ötödik fordulóban a BEAC Újbuda együttesét fogadták és ezúttal is remekül kezdték az első negyedet.

Három percig tartotta magát a fővárosi együttes és ezt követően Burkholder kettő távolijával indult el a zalaiak szekere. Az amerikai lány vezérletével 22-9-re megnyerték az első negyedet és szinte el is döntötték a találkozót. A második negyed elején megpróbált zárkózni a BEAC, de hamar rendezte sorait a ZTE és húsz pontra növelte előnyét a nagyszünetig. Örömteli pillanat volt ebben a játékrészben, hogy a fiatal Vincze Virág megszerezte első felnőtt bajnoki pontjait a zalaiaknál (47-25). A harmadik negyed elején pontosabban játszottak a vendégek, de Gáspár Dávid időkéréssel rendezte a sorokat és újra lendületbe jöttek a hazaiak. A negyed végére 30 pont fölé nőtt a csapatok közötti különbség a (68-37). A záró felvonásban már nem koncentráltak maximálisan a hazaiak így a fővárosiak szorossá tudták tenni a játékrészt. A hajrában még megrázták magukat a lányok és magabiztosan gyűjtötték be harmadik győzelmüket (84-52).

A ZTE NKK-ra szombaton kemény csata vár, ugyanis az idény meglepetés csapatával, a Szekszárddal játszanak a hatodik fordulóban, ezúttal Szekszárdon.

Jóna István

Tartalom megosztása: