Hol van a tűz és a lángja?
Hol van a dal, mely zengett, mint a trombita hangja?
Elmúlt, ami volt, s most már nincs tovább,
Érzek még, de te máshol vagy már.
Nem akarok mást, csak feledni téged,
Elengednélek, de lelkem könyörög még érted.

„Légy az enyém, enyém…” – hangzik még a dal,
De te feladtad, mi szép köztünk alakult volna.
Szenvedek még, s tudd, fogok is, mert fáj, ami itt maradt,
A keserű halál utáni vágy itt ragadt.

Azt ígértem, soha nem adom fel, de tévedtem.
Nem hatott az ezer szépszó, mi jó volt.
Nem bújtam a szívedbe, s nem lettem kincsed,
Nehéz lesz elfeledni, de sajnos nincs mit tenni.
Mondd, hogyan jutottunk el idáig?