keresés a weboldalon

Kontrasztban (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kontrasztban (Videó)

2016 november 08 - kedd
Rendhagyó multimédiás tárlat nyílt a Móricz Galériában. A Kontrasztkiállítás a fiatalok és családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, kíméletlenül őszintén. A kezdeményezés a Kisvárdai Református Egyház és a rendőrség közös család-és ifjúságmentő projektje, melyet országszerte eddig közel 60 ezren láttak. Ezt a programot a Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub – a Református Egyházzal együttműködve – hozta el a zalai megyeszékhelyre.

Ezekkel a szavakkal köszöntötte a kiállításon résztvevő pedagógusokat, iskolaigazgatókat és kortárssegítőket Tolvaj Márta alpolgármester. A program fő támogatója ugyanis a zalaegerszegi önkormányzat.

Hazánkban 1950 és 2009 között több mint 6 millió abortuszt végeztek. Többek között ezzel az adattal is találkozhatnak majd a programra ellátogató diákok. A tárlat az abortusz, illetve a gyermekvállalás kérdése mellett a függőségekkel, a szabadsággal, a házassággal, a vallással, a családon belüli erőszakkal, valamint az öngyilkossággal is foglalkozik. A részletekről Major Zsolt, a Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub elnök tájékoztatott.

Az elkövetkező hetekben mintegy 1300 diák tekinti meg ezt a rendhagyó kiállítást. A Deák iskolából például 8 osztály érkezik – mondta el Rozmán Sándor, a Deák Ferenc Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója.


A kezdeményezés amellett, hogy képekkel és filmekkel mutatja be a fiatalokat érintő nehéz élethelyzeteket, szakemberek közreműködésével segít feldolgozni a látottakat. A projekt a megelőzési szándék mellett az evangélium üzenetét és a keresztény etikai állásfoglalást is közvetíti.

V.D./P.B.

Tartalom megosztása: