keresés a weboldalon

Közlekedésfejlesztés (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Közlekedésfejlesztés (Videó)

2016 július 15 - péntek
Megújítják Zalaegerszeg közösségi közlekedését. Ennek köszönhetően átszállás nélkül el lehet majd jutni a város egyik végéből a másikba. Emellett csökkentik a várakozási időt, illetve bővítik a jegy-és bérletkínálatot. A jövőbeni tervekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Ez a tábla azt mutatja, hogy hány perc múlva érkezik a következő autóbusz. Ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekkel az önkormányzat eddig is javította a közösségi közlekedést, amit most teljesen átalakítanak. A bejelentést Major Árpádné pozitívan fogadta.

A legfőbb cél, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva színvonalas, környezet- és utasbarát hálózatot, illetve menetrendet hozzanak létre. Ily módon vonzóbbá téve a helyi buszközlekedést – fogalmazott Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere.

Gecse Péter hozzátette: kíváncsiak a zalaegerszegiek véleményére is, ezért lakossági fórumot tartanak. A városban élők június 28-án 18-órakor, augusztus 2-án pedig 19 órakor mondhatják el javaslataikat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

M.Zs./I.G.

Tartalom megosztása: