keresés a weboldalon

Ladikon ringatózva…

Zalaegerszeg címer
Hírek

Ladikon ringatózva…

2016 május 03 - kedd
LADIK (Lapot a diákoknak) címmel idén is megrendezte már hagyományosnak számító versenyét a Pannon Lapok Társasága. Zala megyéből 11 csapat jelentkezett. Előzetesen az újságban található totót kellett megoldanunk és visszaküldenünk. Másodjára egy hat feladatból álló kérdőívet töltöttünk ki, és ezt juttattuk el a szerkesztőségbe. Ezután összesítették a pontszámokat.” Szivárvány Könyv” nevű csapatunk-másik négy iskola csoportjaival együtt- bejutott a megyei döntőbe.

A megyei versenyre április 20-án került sor a Kamarák Házában. A versenyen az első feladat az volt, hogy a csapatok a nevük és a ,,Zalai Hírlap” szavak segítségével egy magyar népdal ritmusára írjanak verset. Nem volt egyszerű! Kellett írni aztán a menzáról, hogy milyennek is látjuk a reformok után. Készíteni kellett egy riportot a többség által nem, csupán általunk ismert , sikeres emberrel. Mi a ,, Táncoslábú dalospacsirta” címet választva, osztálytársunkkal készítettünk riportot. Arról kérdeztük: hogyan színesíti társai napjait. Postarablás névvel oknyomozási feladat is volt, le kellett írnunk, hogy kiket kérdeznénk meg egy elképzelt postarablás alkalmával.

A pontszámok összesítését követően csapatunk a második helyezést érte el. Gratulálunk az első helyezett zalakomáriaknak! Köszönetet mondunk Konrád Zsoltné tanárnőnek a felkészítésért.

Nagyon jó hangulatú volt a verseny, ezért biztatlak titeket, jövőre ti is induljatok.

A fényképeket Katona Tibor készítette.

Németh Cintia 8.d
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: