Egy napon éppen a szokásos színjátszó szakkörre mentem, ahol Éva néni, a könyvtáros (ő a darabok rendezője) azzal fogadott minket, szereplőt keresnek a Légy jó mindhalálig című színdarabhoz, ezért mindenkivel elmondat egy szöveget, és aki a legjobb, őt küldi. A tét nagy volt, mindannyian szeretünk szerepelni, na meg a Nemzeti Színházban való fellépés maga a főnyeremény. Én nem vagyok lámpalázas, de egyre jobban kezdtem izgulni. Nagyon szerettem volna bekerülni. Miután elmondtam, leültem és vártam, hogy kihirdesse az eredményt Éva néni. Annyi ideig húzta az időt, már azt hittem, az X-faktorban vagyok. Végül megszületett a döntés, és legnagyobb örömömre én nyertem. Annyira örültem, alig vártam, hogy hazaérjek, és elmondhassam a szüleimnek. Amikor hazaértem, anya nyakába ugrottam, aki nem tudta, mi lelt. Elmeséltem neki, mi történt a suliban.

Két nap múlva már mentünk is Budapestre a színházba, ahol többszöri meghallgatás, próba után kiderült, én leszek a gyerekfőszereplő, Misi. Fiúszerepet kellett gyakorolnom, nagyon sok szöveget megtanulnom, átélni a szegény családból származó gyermek sorsát, megpróbáltatásait. Nagyon jól ment minden, a rendező megdicsért, a többi szereplővel is jól össze tudtam dolgozni. A kellékesben már felpróbáltam a jelmezem, pont jó volt rám, a varrónőnek még igazítania sem kellett rajta. Már csak egy hét volt hátra az előadásig, és én egyre jobban vártam a színpadra lépés napját.

Csak én lehetek ennyire szerencsétlen! Az előadás előtt két nappal tüdőgyulladást kapni! De a szerencse mellém szegődött, ugyanis mivel a főszponzor nem tudott hazarepülni külföldi programjáról, ezért az a döntés született, hogy elhalasztják a bemutatót. Így én is megkönnyebbülhettem, hogy három héttel későbbre került a bemutató előadás ideje. Ezalatt én is meggyógyultam, meg aztán még gyakoroltunk is, így a színpadi fellépés nagyon jól sikerült. A tapsvihar közepette még egy csokor rózsát is dobtak felém. Az előadás után a szüleim megleptek egy MP4 lejátszóval (régóta vágytam már rá) a sikeres fellépésemért.

A karrierem most kezdett igazán ívelni felfelé, az előadás estéjén felkeresett az a személy, aki aztán igazán megváltoztatta az életem. Döldödey Fanny, aki Londonban egy nagysikerű filmjén dolgozott, megkérdezte, lenne-e kedvem a játékfilmjében szerepelni. Persze hogy igent mondtam, de azért megkértem, hogy anyával is beszéljen, és ha ő is rábólint, akkor nincs akadálya. Anyával együtt mentünk Londonba repülővel (még sosem repültem, és nagyon féltem). Amikor megérkeztünk, kölcsönöztünk egy autót, és a megadott címre mentünk. Ott olyan szép és luxus volt minden, azt hittem, csak álmodom. Fanny menedzselt, elláttak ott minden különlegességgel (szuper szálloda, a legdivatosabb ruhák, wellness), igaz, sokat kellett dolgozni, a kapott szöveget vagy „százszor” el kellett mondanom, és sokat próbálni, amíg a felvétel elkészült a stúdióban. A gázsi sem volt kevés, a nézettség arányában kaptam részesedést. A munka végeztével Fanny megmutatta nekünk London látványosságait, szépségeit. A külföldön való szereplésem másfél hónapig tartott, de gyorsan eltelt. A bemutatón ott maradtunk, és a legelső sorban ültem, amikor Fanny kiment a közönséget köszönteni, engem is kihívott.  Angolul köszönetet mondtam neki, hogy szerepet és lehetőséget kaptam, és megismerhettem London városát, majd sorra autogramokat osztogattam.
 
Aztán véget ért az „álom”, és anyával visszautaztunk Magyarországra. Újra találkoztam az osztálytársakkal, és hetekig csak meséltem a történetem, mi is történt velem odakinn. Nagyon jó volt, de azért itthon jobb! A megszokott környezet, a mindennapok, a barátnők, a tanáraim mind-mind hiányoztak. Nagyjából ennyi a sztárságom története.

Császár Amina (6.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium