keresés a weboldalon

Megemlékezés – Mécseseket gyújtottak Szerencsés Rudolf és Ostoros Károly emléktáblája előtt

Zalaegerszeg címer
Hírek

Megemlékezés – Mécseseket gyújtottak Szerencsés Rudolf és Ostoros Károly emléktáblája előtt

2024 október 24 - csütörtök

A diktatúra áldozataira és az üldözöttekre emlékeztek országszerte az 1956-as forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján. Zalaegerszegen a volt Városi Forradalmi Tanács vezetőinek emléktáblái előtt gyújtottak mécseseket.

Szerencsés Rudolf, a szervezet elnöke a Teleki Blanka képzőben történelmet és földrajzot oktatott. Egykori tanítványa szerint szigorú és következetes tanárember volt. Október 26-án diákjaival együtt csatlakozott a tüntetőkhöz.

A Csány-szobornál a tömeg felkérésére elszavalta a Nemzeti dalt. Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy november 2-án a Városi Forradalmi Tanács elnökévé választották. Ezt a tevékenységét a forradalom leverése után a hatalom megtorolta.

Életútja számos ponton találkozott Ostoros Károlyéval, aki 1956 őszén a mai Zrínyi Gimnázium jogelődjének számító Deák Ferenc Állami Főgimnázium testnevelő-tanára és igazgatóhelyettese volt.

Ezt követően őt is börtönbüntetésre és részleges vagyonelkobzásra ítélték. Hivatását hosszú éveken át nem gyakorolhatta. Nehéz idők vártak a családra, 15 esztendős leánya akkor volt másodikos gimnazista.

2020-ban Ostoros Károlyról nevezték el az Október 6. téren emelt sportcsarnokot. Szerencsés Rudolf tiszteletére a Mindszenty iskola falára 2006-ban emléktábla került. A hagyományokhoz híven a városvezetők és a civil szervezetek koszorúkat helyeztek el az emlékhelyeken, valamint a megyeháza épületén, ahol 1956 októberében a Magyar Nemzeti Bizottság működött.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: