Az, hogy mennyire szeretjük egymást, illetve mennyire szeretnek engem anyáék, most is megmutatkozott, ugyanis egy karműtéten vagyok túl.   Szeptember 30-án ugyanis eltört a kezem. Először! Érdekes módon, amikor valami hasonló dolog történik, mindig csak Anya van otthon, Apa vagy a testvérem sosem. Anya ráadásul nagyon aggódós is, annyira sajnált, hogy még sírt is miattam. Apa is rögtön otthagyta a munkát, és sietett értem, majd autóval bevitt a baleseti sebészetre. Ebből is látszik, hogy mennyire szeretnek a szüleim, hisz csapot-papot otthagynak, ha bármi történik velem.

Sajnos, a gyógyulásom után nem sokkal, február 1-én, egy rossz mozdulat miatt ismét eltört a frissen összeforrt kezem. Pedig nagyon vigyáztam rá! Ez a törés viszont már sokkal komolyabb volt, és műteni kellett. Az, hogy a családom mennyire szeret, akkor is kiderült, amikor a kórházban feküdtem. Anya végig bent volt nálam, mellettem aludt egy székben, vagy épp az ágy végében négy napon keresztül. Apáék is, nagymamámék is minden nap meglátogattak. Anya velem volt mindig, együtt izgultunk, nyugtatgatott, hogy ne féljek a műtéttől, pedig ő is nagyon féltett! De ezen is túljutottunk.

A gipszem még most is a kezemen van, de testvérem segítségével ez a fogalmazás is papírra, illetve most már számítógépre is került. Befejezésként annyit mondanék csak, hogy én is nagyon-nagyon szeretem a családomat!

Szekeres Jázmin Katalin (4.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium