Népművészeti csúcsteljesítmények
Dr. Gráfik Imre néprajzkutató, múzeumi főtanácsos, a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke szerint a kiállítás tervezői tiszta, világos és nemes célt tűztek ki maguk elé, és élménygazdag anyagot állítottak össze. A tárlat címében kulcsfontosságú a virág, virágzás szó. A korabeli kézművesek, asztalosok, ácsok, fával dolgozó emberek a bútorokat „ékítményekkel”, díszekkel látták el. Magukat soha nem hívták festőnek, vagy bútorfestőnek, ezzel a címmel csak a későbbi szakirodalmak „ruházták fel” őket.
Sokkal inkább „virágosítók” voltak, hiszen a kivirágzás szó a népi kultúrában, népdalokban nemcsak a konkrét virágzást, rügyfakadást jelentette, hanem a díszítést, megszépülést is.
Érdekes, hogy a népnyelv még magát a „szép” szót sem nagyon használta, vagy a maitól teljesen eltérő kontextusban: az volt szép és jó, ami hasznos volt. Funkciójuk miatt voltak szépek a tárgyak. Ahogy az a kiállítás plakátján szereplő Illyés Gyula idézetben is írva van: „a szép, a jó, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll”. Mivel azonban a használati tárgyak egyben a lakás részei, díszei is voltak, természetes, hogy ékesítették is őket.
A néprajzkutató szerint az egykori MMIK kiállítóterébe a népművészet csúcsteljesítményei kerültek: ágyak, szekrények, gyönyörű tulipánosládák. Ezek mind az ünnepekhez tartozó bútorok voltak, ezért a tisztaszobában tartották őket. Volt tehát rituális funkciójuk is, különösen a ládikáknak. Bár a népi kultúra, hasonló motívumokat használt, még sincs soha két egyforma díszítés még ugyanazon ember kezétől sem.
A tárgyak a szimbólumokon keresztül üzennek a mának, hiszen a motívumok mindig valami rituális jelentést hordoznak. (Zala-Lap Kft., P.P., S.P.)
Tartalom megosztása: