Korai képeinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, így például Aba Novák Vilmosra is. 1923-ban Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá vált. Fő témája a zebegényi táj és a paraszti élet mindennapi eseményei.

A kiállítás megnyitóján Fekete György belsőépítész, Zalaegerszeg díszpolgára arról beszélt, hogy vannak ugyan „fényfestők” a modern magyar képzőművészetben (mint például Egry) , de képeiken az fénylik, ami egyébként is, így a víz, a nap, a hullámok. Ezzel szemben Szőnyi István képein a szín fénylik, a sárga, a fehér, a barna.

„Színei világosak, sejtelmesek, továbbgondolkodásra késztetnek. Nincsenek figurái, melyeket ne lehetne további mozdulásra bírni. Nincsenek nézőszögei, amelyből mindenki csak ugyanazt láthatná. Tehát nem dokumentalista festő Szőnyi István” – tette hozzá Fekete György.

A zalaegerszegi tárlaton részt vevő 85 éves Szőnyi Zsuzsa Triznya Mátyás festőművész felesége elmondta: 1949-től éltek Rómában, menekülve a kommunista diktatúra elől.

Édesapjának a kiállított képeit évtizedekig őrizte az olasz fővárosban, s miután férje 1991-ben meghalt, úgy döntött visszatér Magyarországra, és a féltve őrzött Szőnyi-alkotásokat a lehető legtöbb városban bemutatja. Ehhez partnert talált a szentendrei múzeum igazgatójában, aki segítette terve megvalósításában.

(Zala-Lap, V. Zs., S. P.)