keresés a weboldalon

Tavaszi dallamok

Zalaegerszeg címer
Hírek

Tavaszi dallamok

2015 március 23 - hétfő
Az Ifjúsági Hangversenybérlet második előadásában a pécsi HARMÓNIA FÚVÓSÖTÖS koncertjén vettünk részt. Műsoruk címe: „Táncok a zenében”.

Ez alkalommal is sokat tanultunk. Megtudtuk többek között, hogy Farkas Ferenc zeneszerző (aki nagykanizsai születésű), több magyar film zenéjének komponistája. Neki köszönhetjük az azonos címet viselő Jókai- regényből készült „A kőszívű ember fiai” film zenéjét.

Ágai Dénes feldolgozásában tangót és keringőt hallhattunk – sőt, ezúttal láthattunk is. Fiatal táncosok produkciója színesítette ugyanis a koncertet.

A zenészek egyesével megszólaltatták a fuvolát, a klarinétot, oboát, fagottot és a kürtöt.
Nekem legjobban Henry Mancini Oscar- és Grammy-díjas zeneszerző „Rózsaszín párduc” című zenéje és tánca tetszett. Útközben ez a dallam csengett a fülemben.

Pete Dóra 7.c
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: