Zeginfó – közgyűlési döntésekről tájékoztattak

Zalaegerszeg címer
Hírek

Zeginfó – közgyűlési döntésekről tájékoztattak

2024 december 13 - péntek

Közgyűlést tartott a zalaegerszegi önkormányzat, 54 napirendi pontot tárgyaltak. Ezek között szerepelt az idei költségvetés módosítása, a városi tulajdonú cégek ügyvezető-igazgatóinak kinevezése és a TOP + pályázatos fejlesztések előkészítése. A részleteket Bali Zoltán és Gecse Péter alpolgármesterek ismertették az újságírókkal.

A költségvetés negyedik negyedéves igazítására, a nem tervezett állami hozzájárulások és egyéb bevételek miatt volt szükség.  Bali Zoltán megjegyezte: 2024 is egy takarékos, konzervatív tervezéssel megvalósított év volt. A politikus ismertette azokat a projekteket is, amelyekre a településfejlesztési operatív programban pályáztak.

Az elöljárók tárgyaltak az önkormányzati bérlakásokra feljogosító szociális rászorultság értékhatáráról, amit 10 százalékkal megemeltek a várható béremelések miatt. A szociális- és gyermekvédelmi ellátásnál is eszerint igazították a jövedelemhatárokat. Gecse Péter kiemelte: egyhangú döntéssel fogadták el az önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetésére kiírt pályázatokat.

Az alpolgármester hozzátette: elfogadták a vállalatok 2025-ös költségvetési tervezetét is. Emellett grémium a nyolcadik háziorvosi körzetre újra pályázatot írt ki.

N.J./Sz.L.

További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

 

Tartalom megosztása: