Hírek

Zalaegerszeg címer

Így érkezett meg a Dísz térre a Mikulás

Felvonulással indult a városi Mikulás-ünnepség december 6-án, az adventi vásár második hétvégéjén. A Mikulás hintóját manók kísérték az Art Mozitól a Dísz térig, ahol már rengeteg kisgyermekes család várta őket.

Együtt vonultak kicsik és nagyok a városközpontba, hogy ott személyesen is találkozhassanak a Mikulással. A Dísz tér színpadán énekes-zenés Mikulás-show-t láthattak a gyerekek, ezután fotózkodhattak is a nagyszakállúval és segítőivel.

Az esemény este 6 órától az Albatrosz Táncegyüttes karácsonyi műsorával zárult a Dísz tér színpadán.
Vasárnap az adventi programsorozat a második gyertyagyújtással, valamint egy különleges, befogadott rendezvénnyel, a Mikulás Truck Show-val folytatódott.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Magyarország Ifjúsági Fővárosa vetélkedő – várják a közönségszavazatokat

Hazaérkezett a csapat az első forduló után a Magyarország Ifjúsági Fővárosa nevű vetélkedőről.

A zalaegerszegi és a dunaszerdahelyi fiatalok hónapok óta együtt készültek, hogy bemutassák településeiket, illetve azok ifjúsági életét.

Az élmények még nagyon frissek, mivel a versenyzők és kísérőik szerda éjszaka érkeztek vissza Zalaegerszegre. Pár órás pihenésüket követően tájékoztatták a sajtót maradandó élményeikről, majd szóltak a közeljövő feladatairól.

A fiatalok úgy gondolják, hogy teljesítményükkel sikerült átfogó képet adni lakókörnyezetükről, miközben hagyománytiszteletükről is tanúbizonyságot tettek. Mint megfogalmazták, sokat jelentett nekik a háttértámogatás, azaz a drukkolás, amire a későbbiekben is számítanak. Így péntektől vasárnapig SMS-ben várják a közönségszavazatokat. Ettől függ ugyanis, hogy december 10-én 20.00 órától ott lehetnek-e az M2 televíziós csatorna Magyarország Ifjúsági Fővárosa című élő műsorában.

M.O./Sz.L.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Fiatalok az Egészséges Jövőért – az országos döntőnek Zalaegerszeg adott otthont

 

Zalaegerszegen rendezték meg a Fiatalok az Egészséges Jövőért vetélkedő döntőjét. A megmérettetésre 25 csapat érkezett az ország több pontjáról. A vármegyeszékhelyet három iskola, az Ady-, a Kölcsey- és a Zrínyi-gimnázium képviselte.

A középiskolás korú diákoknak szóló kezdeményezést 2016-ban Gyöngyösön szervezték meg először. Népszerűségét jelzi, hogy idén már közel 1600 fiatal jelentkezett, akik először online mérték össze tudásukat. A döntőbe 125-en jutottak be, köztük a Kölcsey-gimnázium 2 csapata.

A verseny célja, hogy a tanulók ne csak elméleti tudást szerezzenek az egészségmegőrzésről, hanem gyakorlati készségeiket is fejlesszék. A főbb témák között szerepel az elsősegélynyújtás, az alkohol, a drog és a dohányzás káros hatásai. Ezt idén újdonságokkal is kiegészítették.

A vetélkedő jól illeszkedik az Egészséges Zalaegerszeg Program célkitűzéseihez. A város vezetése ugyanis nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb korosztályt is igyekszik az egészséges életmódra ösztönözni.

Az eseményről senki sem tért haza üres kézzel. Az első három helyezett pedig értékes ajándékokban részesült.

V.D./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Egészség Akadémia – Dr. Bánki György pszichiáter tartott előadást

Bánki György pszichiáter tartott előadást az Egészség Akadémián, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A publicista a szeretet arcai és kudarcai témájával érkezett a zalaegerszegi közönséghez. Az Egészséges Zalaegerszeg Programhoz kapcsolódó ingyenes rendezvény ezúttal is telt házzal zajlott.

A havi rendszerességű eseményen az egészségügy, az életmód és sport kerül a középpontba. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta: az idei év utolsó előadására igyekeztek olyan témakört választani, ami az adventi készülődést is megalapozza.

Az előadó a szeretet fogalmát elemezve segítette jobban megérteni az emberi érzések működését. A mentális egészség kihat a társadalom működésére, ezért a szakértők fontosnak tartják az erről szóló beszélgetéseket.

A programsorozat jövőre folytatódik. Az érdeklődők január 16-án Zacher Gábor toxikológussal találkozhatnak. A helyszín az Art Mozi lesz.

M.O./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megújult a déli átkötő út

Megújult a Sugár utca és a Hegyi út. A több mint 2 kilométer hosszú déli átkötő szakasz az Alsóerdőt a Zalabesenyői városrésszel köti össze. A beruházást a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozták.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt itt a forgalom. A közlekedés a szakasz több pontján már nagyon balesetveszélyessé vált, ezért a korszerűsítés halaszthatatlan volt.

 

A felújított átkötő úton sebesség- és súlykorlátozást vezettek be. A lakott területi szakaszon 40, a külterületi részen pedig 60 km/órával közlekedhetnek a járművezetők. A változásokat mintegy 100 darab táblával jelezték.

A beruházás Zalabesenyő több mellékutcáját is érintette. A kivitelező néhol közműrekonstrukciót is végzett.

A projekt részeként volt, ahol új járdát építettek, vagy a régieket újraaszfaltozták. Újdonság továbbá, hogy a besenyői városrészben egy térkőburkolatú forgalomcsillapító szigetet alakítottak ki. Jövő tavasszal egy sebességmérő kamerát is elhelyeznek.

V.D./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Közmeghallgatás a díszteremben

Megtartotta az éves közmeghallgatást Zalaegerszeg önkormányzata. A parlament 1990-ben döntött arról, hogy évente egyszer személyes találkozási lehetőséget biztosít a lakosság számára. Az érdeklődőket a képviselők idén is a város dísztermében fogadták.

Az emberek a problémáikat többnyire azonnal jelzik a városrész képviselőjének, így a gondokat hamar orvosolni tudják. Volt, aki a nyilvánosság előtt kívánta megosztani észrevételeit.

Ketten ezúttal levélben küldték el javaslataikat a testületnek. Mivel személyesen nem tudtak megjelenni, a hivatalos választ írásban kapják meg. Az elmúlt években átalakult az ügyintézés; míg korábban többen vettek részt személyesen a fórumon, mára visszaesett az érdeklődés. Egyre nagyobb számban elektronikus úton vagy közösségi felületeken jelzik kérdéseiket, illetve panaszaikat.

K.I./Sz.L.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

„Új kor hajnalán” – Nógrádi György előadása a biztonságpolitikáról

Nógrádi György volt a vendég a Zalaegerszeg Barátai Egyesület „Új kor hajnalán” 3.0 című rendezvényén a Városi Hangverseny- és kiállítóteremben. A biztonságpolitikai szakértő Európa jelenlegi helyzetétől a közel-keleti válságon át egészen Irán szerepéig a legfontosabb nemzetközi kérdéseket elemezte.

A résztvevőket Bali Zoltán, az egyesület elnöke és Szilasi Gábor önkormányzati képviselő köszöntötte. Mint hangsúlyozták, a rendezvény célja, hogy a zalaegerszegieket hitelesen tájékoztassák a világban zajló eseményekről. Magyarország számára a béke, a biztonság és a stabilitás a legnagyobb érték. Nógrádi álláspontja szerint az Európai Unió feladata az lenne, hogy a békét támogassa, ne pedig a háborús törekvéseket.

A szakértővel Király Tamás beszélgetett, aki műsorvezetőként 2022 júniusa óta aktív szereplője a tanácskozásnak.

Szavait teltházas előadások is igazolták. Ez egyben azt jelenti, hogy a régióban élőket foglalkoztatja a világ sorsának alakulása.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Magyarország Ifjúsági Fővárosa – készülnek az elődöntőre a zalaegerszegiek

Több, mint egy hónapja készül a zalaegerszegi csapat a 2026-os Magyarország Ifjúsági Fővárosa címért zajló verseny elődöntőjére. A megmérettetést december 3-án, szerdán tartják Budapesten, amit az M2 csatorna 20 órától élőben közvetít.

Az utolsó egyeztetések is megtörténtek, a delegáció szerdán hajnalban utazik. A vármegyeszékhelyet négyen, felvidéki testvérvárosát, Dunaszerdahelyet ugyanennyien képviselik. A két település ugyanis közösen indult a pályázaton.

A műsort élőben az Apáczai Művelődési Központ szurkolói zónájából bárki nyomon követheti.

A szerdai versenynapon a zalaegerszegi-dunaszerdahelyi csapat, Kecskemét-Marosvásárhely, Nógrádsipek-Ipolynyék, valamint Gyula-Nagybecskerek párossal méri össze tudását. A héten még két hasonló fordulót rendeznek. A döntőbe egyenes ágon 3 településpár, egy pedig a közönségszavazatok által jut tovább. A győztesek egyenként 100 millió forint támogatást nyernek, amit a fiatalok számára szervezett programokra fordíthatnak.

V.D./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megújult a Hoffhalter utca

Felújították a Hoffhalter utcát. A beruházás részeként korszerűsítették az ivóvízvezetéket és a szennyvízcsatorna-hálózatot, új parkolókat alakítottak ki, valamint rendbe tették az út- és járdaburkolatot.

Az utóbbi években jelentősen megnőtt a Hoffhalter utca forgalma, ami egy átkötő szakasz a Köztársaság és a Závodszky út között. Burkolata egyenetlen és rossz állapotú volt, így rendbetétele időszerűvé vált.

Az ivóvíz- és a szennyvízhálózat cseréjét önkormányzati forrásból fedezték. Az idei munkálatok jelentős részét pedig a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozták.

Az izraelita temető kerítése korábban már megújult. Ehhez igazodva – az idei projektben – az önkormányzat biztonságossá tette a járdát és új halszálkás parkolóhelyeket hozott létre.

V.D./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

„Új kor hajnalán” – Biztonságpolitikai konferencia a Korona Szalonban

Megkezdődött az „Új kor hajnalán” című kétnapos biztonságpolitikai konferencia a Korona Szalonban. Az elmúlt években jelentősen átalakult a világrend: a korábbi rendszerek és nemzetközi együttműködések új formát öltöttek. A világ különböző térségei egymást követő kihívásokkal néztek szembe – a koronavírus-járványtól a háborús konfliktusokon át az energiaválságig, a nyersanyaghiányig és a gazdasági szankciókig.

A tanácskozáson neves előadók igyekeztek választ adni a jövőt meghatározó kérdésekre.

A globális folyamatok, köztük a külpolitikai viszonyok átrendeződése Magyarországot is érinti. A szakértők szerint a biztonság és a stabilitás megteremtése kulcsfontosságú, melynek előfeltétele a mielőbbi béke.

Resperger István ezredes a 2016 óta zajló haderőfejlesztési program eredményeiről számolt be. Mint mondta, a Magyar Honvédség katonái korszerű, modern eszközökkel dolgozhatnak. A napokban az utolsó Leopard 2A7-es harckocsik is megérkeztek.

A rendezvény célja, hogy a térségben élők hiteles információkat kapjanak a világban zajló változásokról és azok várható következményeiről.

A programsorozatot a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben folytatják, ahol kedden 18 órától Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tart előadást.

K.I./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.