Felújították (Videó)
Mintegy száz méter hosszan újult meg a járda és a csapadékvíz-elvezetés az Öveges József utcában, Andráshidán. A több, mint hét és fél millió forintos beruházással egy évek óta tartó problémát orvosolt a költségvetésből az önkormányzat.
Jubiláltak (Videó)
Kettős jubileumot ünnepeltek a Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában. Az ének-zene tagozatot 65 esztendővel ezelőtt alapították meg a zalai megyeszékhelyen. A Varkaus téren emelt épületben pedig 50 éve, 1972 szeptemberében kezdődött el az első tanév.
Balaicz Zoltán volt az Egerszegi Esték vendége (Videó)
Százmillió forintos keretösszegű segélycsomaggal segíti az elszabaduló rezsiárak miatt nehéz helyzetbe kerülő családokat Zalaegerszeg önkormányzata. Egyebek mellett erről döntöttek a városatyák a legutóbbi közgyűlésen. Pontokba foglalták továbbá, milyen intézkedésekkel igyekeznek mérsékelni a többletkiadásokat. A legfontosabb határozatokról ezúttal is a Zalaegerszegi Televízió Egerszegi Esték című műsorában számolt be a város polgármestere.
Épül az új Fehér Hattyú (Videó)
Jövő őszre elkészül a Fehér Hattyú Bisztró Gébárton. A korábbi büfét elbontották, így most a tó partjára egy, a vendéglátásnak és a turisztikai igényeknek egyaránt megfelelő létesítményt építenek. A fejlesztésről sajtóbejáráson számoltak be.
Fejlesztés (Videó)
Elkezdődött a búslakpusztai lőtér korszerűsítése. A beruházás az Alsóerdei Sport – és Rekreációs Központ fejlesztése című projekt keretében zajlik. A részleteket a helyszínen, sajtótájékoztatón ismertették.
Záróünnepség (Videó)
Átadták a kitüntetéseket és az októberben rendezett versenyek győzteseinek járó díjakat az idősek hónapja rendezvénysorozat záróünnepségén. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a szépkorúakat a városvezető és a térség országgyűlési képviselője köszöntötte.
Fejlesztések Csácsban (Videó)
Három – a lakosság által évek óta várt – fejlesztés valósult meg a csácsi városrészben. A közel 17 millió forintos beruházások a Dombalja utcát, a Hosszúhegyi utat, valamint a csácsi kápolna északi oldalát érintették.
Átadták (Videó)
Három helyszínen is parkolót avattak a Kertvárosban. A kivitelezéshez szükséges pénzügyi fedezetet a Kovács Károly Városépítő Program biztosította.
Felavatták (Videó)
Felavatták, majd megáldották a Göcseji Múzeum új szárnyát, a Mindszentyneumot. A zarándokközpont ünnepélyes átadásán részt vett és ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Városi megemlékezés (Videó)
1956 hősei és történései előtt tisztelegtek Zalaegerszegen. A megemlékezés részeként először az egykori Városi Forradalmi Tanács titkárának, Ostoros Károlynak, majd a szervezet utolsó elnökének Szerencsés Rudolfnak az emléktábláját koszorúzták meg. A program ezt követően két további helyszínen folytatódott.

