Megkezdi működését az egynapos sebészet (Videó)
Egynapos sebészeti osztályt alakítottak ki a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. A több, mint 400 négyzetméteres helyiséget, a kórház főépületének földszintjén, pályázati támogatással valósították meg.
Ovi-Sport Pálya Ságodban (Videó)
Ovi-Sport Pályával gazdagodott a Ságodi úti Tagóvoda. Ez a létesítmény az Ovi Sport Közhasznú Alapítvány és a városi önkormányzat összefogásának eredményeként jött létre.
Köszöntötték a pedagógusokat (Videó)
Pedagógusnap alkalmából köszöntötték a köznevelésben dolgozókat ma Zalaegerszegen. A város Dísztermében tartott ünnepségen 11-en kaptak elismerést az önkormányzattól.
Felújították (Videó)
Megújult az út- és járdaburkolat a Kinizsi utcában. A beruházás első két ütemét még 2018-ban adták át. A most felavatott harmadikkal lezárultak a munkálatok, melyek részeként egyebek mellett a csapadékvíz elvezetést is korszerűsítették.
Évadzáró a Griffben (Videó)
Sikeres évadot zárt a Griff Bábszínház, melynek tevékenységét társulati ülésen értékelték. Működésüket a korábbi években a pandémia nehezítette, ám 2021/2022-ben már nem kellett előadásokat elhalasztani, a közönség pedig visszatért a teátrumba.
Prószafesztivál és Családi Pünkösd (Videó)
Prószafesztivállal egybekötött Családi Pünkösdöt tartottak a Gébárti-tónál hétfőn. Az ínyenc falatok mellé ezúttal hagyományőrző és kézműves programok társultak.
Nemzeti Összetartozás Napja (Videó)
A trianoni békediktátum aláírásának 102. évfordulójára emlékeztek Zalaegerszegen a Nemzeti Összetartozás Napján. A városi ünnepséget, melyet kulturális produkciók színesítettek, három helyszínen tartották meg.
100 évesek köszöntése (Videó)
Két 100 éves szépkorút köszöntöttek ma a megyeszékhelyen. Egyikük Ódry Lajos volt, a Zalaegerszegi Helyőrségi Zenekar egykori karnagya, a város Pro Urbe Zalaegerszeg-díjjal kitüntetett polgára.
A legjobbakat díjazták (Videó)
Díjazták a tanulmányi versenyek legjobbjait a Városi Hangverseny-, és Kiállítóteremben. Az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központja idén 11 megyei és dunántúli megmérettetést szervezett Zalában. A dobogós helyezetteknek most 113 díjat adtak át.
Újabb parkolók Landorhegyen (Videó)
Újabb 21 parkoló készült el a landorhegyi városrészben. Most a Madách utcai tömbbelsőben adódó megállási nehézségeket enyhítették. A Kovács Károly Városépítő Program beruházására több, mint 40 millió forintot fordítottak.

