Fekete István: Vuk
Fekete István Vuk című regényének főszereplői a rókák: Vuk, Kag, Vuk apja, Iny, az anyja és a testvére, Karak, a nagybátyja, Csele, a rókalány, Sut, a sánta róka.
Rátkai László atya vendégei voltunk
Rátkai László atyával, Ják plébánosával készítettünk rövid beszélgetést.
A családi összetartozás boldogsága
Egyszer volt, hol nem volt, még a Nagy-tengeren is túl volt egyszer egy szegény öregember és annak három fia. Olyan szegények voltak, hogy csak minden másnap jutott meleg étel az asztalukra.
Interjú Sabján Edit tanárnővel
Sabján Edit tanárnővel, a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ének-zene – pedagógia szakos tanárával, az iskolai kórus vezetőjével készítettünk interjút. Ezúttal azonban a jáki kötődéséről kérdeztük. Edit néni 1993 óta tevékenykedik Jákon, a jeles történelmi nevezetességnek számító jáki műemléktemplom orgonistája, a nemzetközi hírű Szent Cecília Énekkar vezetője.
Fekete István állattörténeteinek varázsa
Fekete István álltatokról szóló regényei azért lettek nagyon jók és sikeresek, mert az író önmagán kívül helyezte magát, és így szemlélte a világot. Vagyis bele tudta képzelni magát egyes állatok gondolkodásába, viselkedésébe, életébe.
A két királylány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű kis ország. Egyetlen városból állt, amely a tengerparton feküdt, a hegyek gyűrűjében. A városka lakosai mind barátságosak és kedvesek voltak, ahogy a királyuk és királynőjük is. De sajnos egy szép napon mindez megváltozott.
Bemutatták az Idősügyi Kalauzt (Videó)
A szociális szolgáltatásokat, az idősek által igénybe vehető támogatásokat és az idősügyi szervezetek bemutatkozását tartalmazza az Idősügyi Kalauz. A kiadványt ma a Zalaegerszegi Gondozóházban mutatták be.
Táblaképeket avattak az Ady iskolában (Videó)
Öt új szecessziós portré díszíti az Ady Endre iskola falait. Az intézményben már évek óta hagyomány a virág és inda mintáiról ismert dekoratív stílusú pannók készítése. A tanulók ezúttal saját arcképüket festették meg.
„Most múlik pontosan..”
Mostanában egyre gyakrabban jut eszembe, hogy valószínűleg valami varázslat lehet a dologban. Igen, ez az egyetlen megoldás! Másként hogyan lehetséges, hogy nyolc hosszú év, számtalan hónap, felfoghatatlanul sok óra, néhány szünet egy szempillantás alatt véget ér?
Kerámiák és Kossuth-díj
E két fogalomról Zalaegerszegen szerintem mindenkinek egy név ugrik be: Németh János. Néhány héttel ezelőtt rendkívüli élményben volt részünk. Németh János-sétán vettünk részt. A Zala Megyei Kórház épületénél kezdtük utunkat. Itt látható ugyanis Németh János 1974-ből származó domborműve. A környéken, s persze a városban több helyütt is találkozhattok az épületekhez kötődő kerámia reliefekkel (faliképek) és domborművekkel. Ezek a szobrász, keramikus legjelentősebb alkotásai. Ha jártok a fedett uszodában, a Keresztury-háznál, a Kígyó patika mellett, a Kölcsey Gimnáziumban, a Postánál – szintén Németh János műveit láthatjátok.

