Borversenyt rendeznek Egerszeghegyen
Kilenc év után ismét városi borversenyt rendeznek Egerszeghegyen. A nagy múltra visszatekintő eseményen az italokat szakmai zsűri értékeli. A bírák által legjobbnak ítélt nedű a „Vigadó Bora” címet nyerheti el.
A sajtótájékoztatón a településrész önkormányzati képviselője hangsúlyozta: a lakók számára kiemelten fontosak az ilyen közösségépítő alkalmak, mivel erősítik az itt élők összetartozását.
A kezdeményezést a Vándor Vigadó Étterem és Panzió fennállásának 30. évfordulójából élesztették újra. A szervezők szándéka ezúttal is az volt, hogy összehozzák a szőlészettel és borászattal foglalkozó gazdákat.
A rendezvényt énekes fellépések és szakmai előadások színesítik majd.
Az érdeklődők a borversenyhez tartozó italmintákat a Vándor Vigadóban március 16-19. között adhatják le. Ezeket 1 literes vagy 7 decis üvegekben kell benyújtani. A nevezési díj mintánként 500 forint. Az eredményhirdetést és az oklevelek átadását március 30-án, 16 órakor tartják.
K.A./G.Zs.
Képgaléria:
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Közösségi fánksütés Botfán
Több száz fánkot sütöttek az Őszirózsa Nyugdíjas Klub farsangi programján. A botfai szervezet célja – a hagyományok felelevenítése mellett – az identitástudat erősítése. Ebben fontos szerepet játszott a közösségi konyha, ahol az asszonyok együtt sütöttek és főztek.
A menüsorban raguleves és fánk szerepelt, amelyet a hagyományokhoz híven rigmusok kíséretében tálaltak a vendégeknek. A süteményhez házi készítésű lekvárt kínáltak. A hangulatos találkozóhoz a csácsi nyugdíjasok is csatlakoztak, akik meglepetésprodukcióval készültek.
Egy-egy ilyen esemény remek lehetőség a kapcsolatépítésre és a tapasztalatcserére. A közösségi élet központja most is a konyha volt, ahol a résztvevők az ételek elkészítése és a receptek megvitatása mellett az aktualitásokról is beszélgettek.
A botfai civilek tevékenysége példaértékű, amelyet a településrész önkormányzata rendszeresen támogat.
Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub idén egy különleges jubileumra készül: a szépkorúak dalköre 25 éve alakult meg. A tagok az évfordulót egy nagyszabású rendezvénnyel ünneplik.
M.O./G.Zs.
Képgaléria:
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Déli átkötő út felújítás – útlezárások
Tájékoztatjuk Zalaegerszeg város lakóit, hogy a Déli átkötő út (Sugár út-Hegyi út) felújításával kapcsolatos munkálatok elkezdődnek.
2025. március 5. (szerda) és 2025. március 7. (péntek) 7 és 17 óra között, a Sugár utcának az Alsóerdei úttól Aranyoslapi forrásig tartó szakaszát lezárják a gépjárműforgalom elől.
2025. március 11-én (kedden) a Gálafeji u. és Lukahegyi u., míg 2025. március 12-én (szerdán) a Hegyi u. és Lukahegyi u. környezetében zajlanak előkészítő munkálatok.
A helyszíneken 7 és 17 óra között teljes útzár lesz érvényben.
A gépjárművezetőknek javasoljuk, hogy fenti időszakokban lehetőség szerint más útvonalakon közlekedjenek.
Kérjük és köszönjük a lakosság szíves megértését és türelmét!
Múltidézés – Asszonyfarsangot tartottak Páterdombon
Vigasságot tartottak Páterdombon is. A településrész önkormányzata és a Páterdomb a Kultúráért Egyesület közös szervezésében ezúttal az Asszonyfarsangot idézték fel.
A közösség minden évben kiemelt figyelmet fordít a hagyományok ápolására, így az idei farsang is a zalai szokások bemutatására épült. Ezt a jeles napot immár egy évtizede rendszeresen megünneplik.
A mulatságon az egyesület tagjai tánccal szórakoztatták a közönséget, miközben a termet színes álarcok díszítették. A vigasságon a népszokásokat szimbolikusan jelenítették meg. A télűző esemény megszervezését a városvezetés ezúttal is támogatta.
A készülő kiadványhoz a lakosság közreműködését kérik, és várják a korábbi eseményeken készült fényképeket, valamint videókat. Az önkormányzat célja, hogy a kezdeményezéssel elősegítse a helyi élet további erősödését.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Elindult az Egészséges Zalaegerszeg Program
Meghirdette az Egészséges Zalaegerszeg Programot a város. Az erről szóló előterjesztést február 13-án egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. A 12 pontban összefoglalt cselekvési tervet a Hangverseny- és Kiállítóteremben ismertették.
A résztvevőket Balaicz Zoltán köszöntötte. A polgármester úgy fogalmazott: a legfontosabb cél, hogy támogatást nyújtsanak a zalaegerszegieknek a helyes életmód kialakításához.
A Szent Rafael Kórház azonnal csatlakozott a kezdeményezéshez. Az egészségtudatos magatartás fejlesztése ugyanis közös cél. Emellett a projekt arra is lehetőséget ad, hogy eloszlassák az alaptalan hiedelmeket.
A program egyik fontos eleme a sport. Az események szervezésében számítanak a helyi egyesületekre. Azt szeretnék elérni, ha ezeken a rendezvényeken minél többen részt vennének.
A fejlesztéseknek köszönhetően a város területén csaknem 40 sportlétesítmény működik. Németh Gábor, aki egyben a Boxart Boksz Klub vezetője arra kérte a helyi szervezeteket, hogy népszerűsítsék az adott sportágat és nyissák meg az edzőtermeket a mozogni vágyók előtt.
K.I./I.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Jubileumi sajtófotó kiállítás a Gönczi Galériában
Megnyitották a 15. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítást és bemutatták a jubileum alkalmából kiadott kötetet a Gönczi Galériában. A tárlaton Katona Tibor, Pezetta Umberto és Seres Péter, valamint 2024 legjobb pályamunkái láthatók. Az eseményt Zumbók-Jakobovics Nikoletta cselló-, illetve Salamon Attila gitárjátéka színesítette.
Az alkotókat és a közönséget Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, a kezdeményezés az elmúlt években egyre népszerűbbé vált.
A fényképeket, illetve a „15 év fotói – FÓKUSZOK” című könyvet Bánkuti András ajánlotta a vendégek figyelmébe. A Mai Manó Ház alapítója szerint a fotográfusok a zalai vármegyeszékhely életének szinte minden szegmensét megörökítették.
A zsűri több, mint 200 pályamunka közül választotta ki a legjobbakat. Ezek a különleges technikával cinotípiával, azaz kéknyomattal készült képek Franciaországból érkeztek. A fotóriporterek alkotásaival együtt csaknem 170 felvétel látható a tárlaton.
A kiállítás március 17-ig tekinthető meg a Keresztury művelődési központban. A 2010 és 2024 között történt fontosabb eseményeket dokumentáló képeskönyvet a Tourinform-irodában lehet megvásárolni.
K.I./Sz.L.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Képgaléria
140 éves jubileum – változatos programokkal készül a város
Jelentős történelmi mérföldkövet ünnepel Zalaegerszeg 2025-ben, ugyanis 140 évvel ezelőtt kapta meg a rendezett tanácsú városi rangot. A jubileumhoz kapcsolódó rendezvényekről Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatott.
1885 nem csupán a helyi közigazgatásban hozott fordulópontot, egyben a település modernizációjának kezdetét is jelentette. Az első polgármester, Kovács Károly vezetésével Zalaegerszeg rohamos fejlődésnek indult. Balaicz Zoltán szerint a lokálpatriotizmus jegyében már elődei is nagy figyelmet fordítottak az évfordulók megünneplésére.
A múltidézés részeként új köztéri alkotásokat is avatnak. Kovács Károlyról Béres János farag márványszobrot, ami Czobor Mátyás mellett a Május 1. ligetben kap helyet. A művet május 16-án, a város napi ünnepi program keretében leplezik le.
Az évforduló lebonyolításában kulcsfontosságú szerepe van a vármegyeszékhelyi kulturális intézményeknek, közgyűjteményeknek, civil szervezeteknek és egyesületeknek. A programok lehetőséget biztosítanak a lakosság számára, hogy betekintést nyerjenek a város fejlődésének évszázadaiba.
N.J./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Főhajtással tisztelegtek a kommunizmus áldozatai előtt a zalai vármegyeszékhelyen. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében az emlékezés napja február 25. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen hivatalos emléknapjuk a diktatúra mártírjainak.
A 78 éve történt eseményekre Gecse Péter emlékeztetett a Kosztolányi utcai Gulag Emlékműnél mondott beszédében. A megszálló szovjet hatóságok ezen a napon tartoztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A mentelmi jogától megfosztott képviselő 8 évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Az alpolgármester szerint a visszatekintés lehetőséget ad arra, hogy soha többé ne kelljen átélni ilyen vészterhes korszakot.
A Hevesi Sándor Színház művészei Lénárd Ödön és Kecskési Tollas Tibor költeményeivel idézték fel a múlt század nyomasztó időszakát.
A város vezetői, a társadalmi, politikai és civil szervezetek képviselői, illetve Zalaegerszeg polgárai gyertyákat és mécseseket gyújtottak az áldozatok tiszteletére állított emlékműnél.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Húshagyókedden rendezik a városi farsangot
25. alkalommal rendeznek városi farsangot Zalaegerszegen. A programot a hagyományokhoz híven húshagyó kedden tartják. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be az újságíróknak.
Rekordszámú jelmezes és fánkot kínáló csapat jelentkezett az eseményre. A program ezúttal is jótékonysági fánkvásárral kezdődik, melynek az Art Mozi ad helyet.
A felvonulásra eddig 28 csapat regisztrált, köztük óvodai- és iskolai csoportok, nyugdíjas klubok, valamint egyesületek.
A rendezvény miatt – délután háromnegyed 5-től, este fél 7-ig – lezárják a Széchenyi tér és a Kossuth utca teljes szakaszát. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy extrém időjárási körülmények esetén a felvonulás elmarad, ugyanakkor a fánkvásár mindenképpen várja az érdeklődőket az Art Moziban.
V.D./E.K.
Képgaléria:
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Zalaegerszeg legnagyobb adózóit köszöntötték
A legnagyobb adózókat köszöntötték a Városháza dísztermében. Az eseményen a gazdaságfejlesztési-, valamint a sport mecénása díjakat is átadták. A rendezvényen a kitüntetett vállalkozók munkásságáról kisfilmeket vetítettek le. A résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki beszámolt az elmúlt év gazdasági eredményeiről.
Egy évtizedes hagyomány, hogy a város vezetése oklevéllel jutalmazza a 25 legnagyobb helyi céget. Ezzel elismerve hozzájárulásukat a munkahelyteremtéshez és a település fejlődéséhez, amelyet adóforintjaikkal és adományaikkal is folyamatosan támogatnak.
A gazdaságfejlesztésért díjat idén a Nivódom Építőipari és Kereskedelmi Kft. vehette át. A cég 1998 óta működik, éves árbevétele 2,4 milliárd forint.
A ZALACO Zrt., – amely a sport mecénása díjat kapta – idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. A családi vállalkozás országszerte félszáz üzletet működtet, ahol naponta több mint 500 ezer vásárló fordul meg.
A kölcsönös együttműködés folytatódik a város és a cégek között, melynek eredményeként 2025-ben is több fejlesztés várható. A rendezvényen vette át a Zalaegerszegért díjat Tóth Zoltán, a Zalaegerszegi Atlétikai Club volt elnöke, aki tavaly a díjátadó ünnepség időpontjában külföldön tartózkodott.
K.A./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.





















































































































































































































































































































