1848 emlékezete (Videó)
A polgárosodás igenlése, a tiszta és világos nemzeti célok is összekötik 1848-at a mával. Erről beszélt ünnepi beszédében Vigh László országgyűlési képviselő március 15-én Zalaegerszegen. Balaicz Zoltán alpolgármester pedig azt mondta: a kitartás fényes győzelmeket hozhat hosszú távon.
Vannak napok…
„Vannak napok, melyek nem szállnak el,De az idők végéig megmaradnak,Mint csillagok ragyognak boldoganS fényt szórnak minden születő tavasznak.”
Életem első matekversenye
Március 12-e nem akármilyen nap volt számomra! Reggel nagy izgalommal készültem, ünneplőbe öltöztem, hiszen hangversennyel indult a napunk.
Zenével induló nap
Ifjúsági hangversenysorozat-sokatoknak biztos ismerősen cseng az elnevezés. Mi, landorhegyisek az idei tanévben másodszor vettünk részt koncerten. A műsor ezúttal az „Erdőzsongás”címet viselte.
Állatok farsangja
Iskolánkban minden évben megtartjuk a farsangi mulatságot. A suli diáktanácsának tagjai kitalálják, milyen témakörben legyen a beöltözés. Úgy döntöttek, hogy 2014-ben az „Állatok farsangja” legyen az összefoglaló motívum.
Domboldalon
Voltál már a Zalai-dombságon? Jártál már a mi utcánkban? Ha igen a válaszod legalább az egyik kérdésre, akkor tudod: gyönyörű! Ha nem, úgy szívesen elmesélem neked, hogy mit látok én, ha kinézek ablakomon. Mint egy felpúposodott sütemény, dombok sora öleli a láthatárt. Minden évszakban más és más színben pompázik a táj.
Farsang az iskolánkban
Idén farsangon az osztályok többsége közös szerepléssel készült. A mi produkciónkat Norbi bácsi, az akrobatikus rock and roll tanárunk tanította meg nekünk.
Színházi élményeim
Negyedik osztályban már nem bábszínházba jártunk, hanem gyermekbérletet váltottunk a Hevesi Sándor Színház előadásaira. Ebben az évben három darabot néztünk meg.
Kossuth-díjat kapott Németh János (Videó)
Kossuth-díjat kapott NÉMETH JÁNOS, Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja a tradicionális népi kerámiavilág mondanivalóját a modern szobrászattal és kerámiaművészettel ötvöző mintegy fél évszázados művészi tevékenysége elismeréseként.GRATULÁLUNK VÁROSUNK DÍSZPOLGÁRÁNAK!!!
Ünnepi megemlékezés Csácsban (Videó)
Az 1848-as forradalom hőseire emlékeztek Csácsban. Balaicz Zoltán alpolgármester arról beszélt: ez a nap mindörökké a miénk, magyaroké.

