A kislány, aki nem fél a cápáktól
Az első uszodai élményben óvodás koromban volt részem. Rögtön tudtam, hogy én és a víz örök barátok leszünk. Hetente kétszer édesanyám elvitt a zalaegerszegi Fedett Uszodába.
A feltámadt leány
Élt egyszer egy szegény cigányember, akinek annyi pénze sem volt, hogy a halott édesapjának, édesanyjának és szeretőjének a tiszteletére halotti tort tartson a temetés után.
Környezetvédelmi napok a Dísz téren (Videó)
Második alkalommal rendeznek két napos környezetvédelmi akciót a Dísz téren a belvárosi rehabilitációs program keretében. A rendezvénysorozatot a Kvártélyház szervezi. Szerdán középiskolások ismerkedhettek meg a szelektív hulladékgyűjtéssel, a biogáz hasznosítással, a komposztálással és virágot is ültethettek.
Szakmai napot tartott a Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a város önkormányzata (Videó)
Kábítószerügyi szakmai napot tartott a Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és város önkormányzata. Délelőtt ülést tartottak, amelyen Kiss Norbert helyettes államtitkár a sport fontosságára hívta fel a figyelmet, mint alternatívára a drogproblémával küzdő fiatalok életében.
Vendégségben a francia király udvarában
Nemrég a francia király udvarában vendégeskedtem. Igazán különleges élményben volt részem. Amikor beléptem a palotába, a király és udvarnépe éppen lakomához készülődtek.
Óriásországban
Óriásországban az embernek olyan látványban van része, amelyet még soha életében nem tapasztalt.
Munka s ütleg között
Kukorica Jánosnak hívnak. A nevemet úgy szereztem, hogy a nevelőanyám talált meg újszülöttként a szántásban, a kukoricaföldön. Neki és a férjének nem volt gyermeke, ezért hazavitt, és a sajátjaként nevelt fel.
Az én sárkányom
Életem első három éve gondtalanul telt el. Három éves koromtól kezdve egyre több megpróbáltatással kellett szembenéznem. Amikor ötéves voltam, édesanyám beíratott egy modern tánc klubba, az Albatrosz Táncegyüttesbe.
Nőnap a piacon (Videó)
Megkezdődött a Vásárcsarnok idei évada. A nőnapon tavaszváró főzőcskézés várta az érdeklődőket. A tavaszvárás jegyében a leves és a főétel elkészítésének fő alapanyaga is a medvehagyma volt. A menüt természetesen megkóstolhatták a látogatók, sőt, gasztronómiai felhasználásához értékes tanácsokat is kaptak.
Megnyílt Szabó László festőművész kiállítása (Videó)
Másodszor nyílt kiállítás Szabó László festőművész képeiből a Móricz Galériában. A kiállított mintegy 30 alkotást Balaicz Zoltán alpolgármester ajánlotta a közönség figyelmébe.

