Szezonnyitó a női kosarasoknál (Videó)
Augusztus 5-én kezdte meg a felkészülést a ZTE NKK női kosárlabda csapata a következő bajnoki szezonra. A célokról, és a játékoskeretben történő változásokról sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub elöljárói.
Energiaracionalizálás – közfoglalkoztatás Zalaegerszegen (Videó)
Kazánkorszerűsítést kötöttek össze közfoglalkoztatással Zalaegerszegen. A mintaprojekt keretében a közfoglalkoztatottak által megtisztított terület faaprítékát használják két önkormányzati óvoda fűtéséhez. Ehhez a Belügyminisztérium pályázatán nyertek forrást.
Huszonkettedik alkalommal rendeznek nemzetközi művésztelepet Gébárton (Videó)
Tegnap este nyílt meg a 22. GébArt nemzetközi művésztelep. Idén mexikói alkotók dolgoznak együtt magyar kollégáikkal – összesen nyolcan. Az idei téma a hagyomány, azaz annak megfogalmazása, hogy a különböző kultúrák hogyan tudják mindezt átemelni a mai kortárs művészetbe.
Roma holocaust (Videó)
Augusztus 2-a a roma holocaust világnapja. Zalaegerszegről közel 1500 cigányt vittek haláltáborokba. A túlélőket Gyutai Csaba polgármester köszöntötte a városházán.
Megszüntetik a búslakpusztai hulladéktelep környezetszennyezését (Videó)
Nyolcszáz millió forintos, teljes egészében európai uniós finanszírozású támogatást nyert az önkormányzat, hogy megszüntethessék az évekkel ezelőtt bezárt búslakpusztai hulladéklerakó által okozott környezetszennyezést – jelentette be Gyutai Csaba polgármester a helyszínen. A Condord Deponia Kft. 1992-kezdte „feltölteni” háztartási és ipari eredetű hulladékkal a telepet – azonban szinte semmilyen környezetvédelmi intézkedést nem tett.
Önkormányzati támogatás a pótfelvételizőknek (Videó)
Két millió forintos támogatási keretet szán a városi önkormányzat azoknak, akik a pótfelvételi eljárás keretében a Nyugat- magyarországi Egyetem zalaegerszegi központjának mechatronikai mérnök képzésére jelentkeznek. A felvételt nyert hallgatók első két félévben térítésmentesen tanulhatnak.
Megújul a vízhálózat (Videó)
4,3 milliárd forintos beruházással fognak javítani Zalaegerszeg és a környező kis települések vízminőségén. Ez több mint 5000 fogyasztót érint majd. A projekt során a víz arzén tartalmát fogják csökkenteni a szakemberek.
Felújították a Belvárosi Gyógyszertárat (Videó)
Felújították és szerdán délelőtt átadták a Belvárosi Gyógyszertárat a Széchenyi téren. A patika ezentúl a BENU cégcsoport fenntartásában működik, amelynek tulajdonosa a hazai gyógyszerpiacon meghatározó Pharmanova Zrt.
Finn-magyar nyelvi tábor Zalaegerszegen (Videó)
Most először tartanak finn-magyar kétnyelvű tábort Zalaegerszegen. A kezdeményezés még 1991-ben indult, és a fővárosi Kalevala Baráti Körtől ered. Azóta felváltva rendeznek intenzív nyelvtanulással egybekötött táborokat Finnországban és Magyarországon. Zalaegerszegre 24 – felnőtt „diák” és nyelvtanár érkezett.
Átszervezték a közművelődési intézményeket (Videó)
A június 20-i közgyűlésen határozták el a képviselők, hogy összevonják az Izsák Imre, az Öveges József és az Apáczai ÁMK kulturális feladatait – a három intézmény Zalaegerszeg Városrészi VMK néven működik tovább, az Apáczai VMK irányításával. A Keresztury VMK feladata ugyanakkor a nagy városi rendezvények szervezése lesz.

