Rendkívüli felvételi a Kölcsey Ferenc Gimnázium
A zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium rendkívüli felvételt hirdet az öt évfolyamos német két tanítási nyelvű
osztályába 8. osztályos tanulóknak 2012. május 11-ig.
osztályába 8. osztályos tanulóknak 2012. május 11-ig.
Nemzetközi siker – Diákkonferencián különdíjat kaptak a Széchenyi iskola tanulói (Videó)
Különdíjat kaptak a Széchenyi István középiskola tanulói a 18.Nemzetközi Építész és Diákkonferencián. A hétvégi megmérettetésen közel 200-an vettek részt. A 2013-as diákkonferencia rendezési jogát a zalaegerszegi Széchenyi iskola kapta.
Megérkeztek az első érettségi tételek (Videó)
Idén több mint ezer diák érettségizik Zalaegerszeg középiskoláiban. A tanulók között 250-en előrehozott vizsgát tesznek, közel 200-an pedig emelt szintű érettségire készülnek. A folyamatosan érkező érettségi tételeket a polgármesteri hivatalban őrzik.
A pozsonyi csata tiszteletére készült emlékmű Zalaegerszegen (Videó)
A pozsonyi csata tiszteletére avattak emlékművet szerdán Zalaegerszegen. A Dózsa ligetben civil kezdeményezésre készítették az építményt. Az avató ünnepségen hangsúlyozták az 1105 évvel ezelőtt aratott győzelemmel Magyarország Európa legerősebb államává vált.
Kiesett az élvonalból a Zalakerámia ZTE KK (Videó)
Új szakosztálymodellel készül a visszajutásra a zalaegerszegi kosárlabda klub. A kedd esti Jászberény elleni vereség miatt kénytelen búcsúzni az élvonaltól az együttes. A kialakult helyzetről ma rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a klub vezetője és a város polgármestere.
A Práterben jártunk (Diákújság pályázat)
Április 14-én a „landorhegyis” németesekkel Bécsbe kirándultunk. A városnézés után a szabadidőnket a Práterben töltöttük. Sok izgalmas kalandban volt részünk.
Bécsi kirándulás (Diákújság pályázat)
Egy borús tavaszi reggelen – április 14-én – tanulmányi kirándulásra indultunk egyik osztálytársammal és az iskola tanulóival. Úti célunk a bécsi Práter és a város nevezetességeinek megtekintése volt.
Elismerés az Összefogás Botfáért Egyesületnek (Videó)
„Fiatalok a Polgári Magyarországért” díjat kapott a Zalaegerszegen működő Összefogás Botfáért Egyesület. Az elismerést 2006-ban alapította a Polgári Magyarországért Alapítvány, és idén először kapta közösség. A díjat Mádl Dalma, a néhai köztársasági elnök felesége adta át Budapesten az egyesület vezetőjének, Németh Szilviának.
25. Zalai Kamaratánc Fesztivál Zalaegerszegen (Videó)
Két napon át, mintegy harminc táncegyüttes versengett Zalaegerszegen. A 25. Zalai Kamaratánc Fesztiválnak a Hevesi Sándor Színház adott otthont. Az ország legjobb hivatásos és amatőr csoportjai léptek színpadra.
Landorhegyisek Angliában (Diákújság pályázat)
Iskolánk minden évben szervez angliai kirándulást. Barátainkkal már mi is alig vártuk, hogy kellően „öregek” legyünk egy ilyen úthoz.

