Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Túl a szerződéskötésen

Mintegy másfél milliárd forintból valósul meg a zalaegerszegi városközpont rehabilitációs programjának első üteme. A régóta várt támogatási szerződés-kötésre a közelmúltban került sor. Ez azt jelenti, tavasszal indulhat a munka. Dr. Gyimesi Endre polgármester érdeklődésünkre elmondta: nagyon hosszú volt az előkészítő szakasz, ebben közrejátszott az Európai Unió és a magyar állam lassúsága, valamint a saját előkészítési feladatok bonyolultsága. A szerződéskötés azt is jelenti, hogy az elnyert mintegy 900 millió forintos támogatás egy része még az idén lehívható lesz.

(tovább…)

Belvárosi egészség- és sportnap

Egészség- és sportnapot rendezett a közel egy éve alakult Belvárosi Lakóterületi Sport Club az Ifjúsági és Sportcentrum területén. A délelőtti megnyitó alkalmával avatták azt a 10 millió forint érétkű beruházást, mely során aszfaltos út és parkoló épült.

(tovább…)

Az utolsó helyen telelnek

ZTE II. – Budaörs 1-2 (0-1) NB II-es labdarúgó- mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Ákos. Gólszerzők: Rajcomar (11-esből, 50. p.), illetve Papp (14. p.), Tüske (80. p.). Kiállítva: Balázs (ZTE), illetve Lászka (mindkettő (60. p.).

(tovább…)

Az elején eldőlt

Szolnok – ZTE ZÁÉV 1:7 (3209 : 3323) Szuperligás női tekemérkőzés. Szolnok.

(tovább…)

Elbukták a rangadót

ZTK FMVas – Szeged 2:6 (3635: 3706) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Zalaegerszeg

(tovább…)

Megújult utakon

A helyi általános iskolások részvételével biciklis ügyességi versenyt is tartottak Andráshidán a Gazdaság és a Novák Mihály utca közelmúltbeli avatásán. A kerékpározás mindazonáltal nagy körültekintést kíván, mivel ez a két utca bonyolítja le a legnagyobb forgalmat Zalaegerszeg településrészén. Az úttestek elhasználtsága miatt vált szükségessé a rekonstrukció, melyre 18 millió forintot költött a város.

(tovább…)

Gyengébb játékkal is biztosan

Debreceni EKE – Zalakerámia ZTE 73-87 (21-27, 14-24, 15-17, 23-19) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Debrecen, 300 néző. Jv.: Benczúr, Hegedüs, Szilas. DEKE: Mali (12/6), Gaál (9), Farmer (22/9), Boldizsár (1), Nuhanovics (12). Csere: Fülöp (10), Erdei (4), Balogh (3), Kaluha. Vezetőedző: Fodor Péter.

(tovább…)

Imával az elesettekért

Pjotr Petrov, a voronyezsi Nyikolszkij templom püspöki tanácsosát és Jevgenyij atyát, a voronyezsi templom diakónusát fogadta tegnap dr. Gyimesi Endre polgármester és Gyutai Csaba alpolgármester a városházán. Varga Imre zalatárnoki plébános vezetésével papi küldöttség tett zarándokutat még 2006-ban a Don-kanyarban, hogy az orosz atyákkal együtt imádkozzanak a háborúban meghalt magyar és más nemzetiségű katonák lelki üdvéért. Az ortodox atyák ezt a missziót viszonozták most látogatásukkal, mely során több településre ellátogatnak Zala és Vas megyében.

(tovább…)

Egészséghét a Liszt-iskolában

November 9-13. között az egészséges életmódra nevelés került fókuszba a Liszt-iskolában. Különböző, az életkornak megfelelő elfoglaltságokat szerveztek a pedagógusok ennek jegyében. Kiemelt helyet kapott a helyes táplálkozás, így több tálnyi zöldség- és gyümölcssaláta készült a gyerekek közreműködésével.

(tovább…)

Egygólos mérkőzés

ZTE FC-Győri ETO FC 1-0 (0-0)
Ligakupa B-csoport, 8. ford. labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv: Németh Á. (Butkai, Kiss I.). Gólszerző: Rajcomar (59.).
ZTE: Sipos G. – Kocsárdi (Barna Zs., 46.), Miljatovics, Todorovics, Kocsis A. (Rábold, 82.) – Magasföldi (Petneházi, 74.), Horváth I A., Kovács G., Schultz (Rajcomar, 58.), Illés Gy. (Sági A., 56.) – Pavicsevics. Vezetőedző: Csank János

(tovább…)