Lélektől lélekig
Liszt Ferenc psalmusainak sorát tovább bővíti az a „Zsoltár” című textilkép, mely a zeneszerzőről elnevezett zalaegerszegi iskola auláját díszíti. Hadnagy György és H. Póka Emőke alkotását október 19-én a hagyományos iskolanapok nyitányaként avatták.
Nagy csatában
Köszolg SC – ZTE ZÁÉV 3,5:4,5 (3254:3261) Szuperligás női tekemérkőzés. Kunfehértó.
Könnyedén nyertek a vendégek
ZTE II. – Siófok 0-3 ( 0-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Oláh. Gólszerzők: Délczeg (55., 77. p.), Kanta (86. p.).
Újabb 50 millió a rászorulóknak
Az egerszegi közgyűlés soros ülésén úgy döntött, újabb 50 milliós konstrukciót hoz létre, a lakásalap terhére, ebben kamatmentes kölcsönt biztosítana az ideiglenesen nehéz helyzetbe kerülőknek.
Jótékony hangverseny
A Mindszenty-iskola néhány pedagógusának, Lukácsné Simon Ágnesnek, Baloghné Erdei Margitak, László Ferencnének és Németh Csillának köszönhető az a jótékonysági koncert, melyet október 17-én rendeztek az olai Jézus Szíve ferences templomban. A bevételből csíksomlyói árva gyerekek számára vásárolnak téli ruhaneműt és október 25-én eljuttatják az érintettekhez.
Új matematikai verseny a megyében
Az Eötvös-iskola főrendezésében új matematikai verseny meghonosodására van esély a megyében. A Bolyai Matematika Csapatversenyt 2004-ben hirdették először középiskolai tanárok Budapest néhány kerületében, a felsős évfolyamok számára. Azóta a résztvevők köre országossá bővült és már a 3-4. osztályosok is nevezhetnek. Zala megyében október 16-án volt az első ilyen jellegű írásbeli feladatmegoldás, a zalaegerszegi Eötvös és a nagykanizsai Bolyai általános iskola rendezésében.
„Vért izzadva”, de nyertünk
Zalakerámia ZTE – Soproni KC 89-77 (18-17, 31-20, 15 -21, 25-19) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1800 néző. Jv.: Hartyányi, Tóth K., Frányó.Zalakerámia ZTE: Hinnant (12/9), Watson (31/9), Wilson (16/3), Kámán (5), Trepák (8). Csere: Gáspár (12/6), Tóth Á. (5). Baki. Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai tanácsadó: Patonay Imre.
Könnyed győzelem
ZTE NKK – Szolnoki NKK 89 -70 (27-15, 20-16, 21-14, 21-25) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Bognár, Fekete.ZTE NKK: Bukovszki (14/6), Rasheed (8), Szélesy (17), Ambrus (8), Crasnoscioc (20/3). Csere: Szalay (14), Fekete, Czukor (7/3), Hersics, Szász(1). Vezetőedző: Gáll Tamás.
Gond nélkül
ZTK FMVas – Ferencváros 7:1 (3770:3560) Szuperligás férfi tekemérkőzés, Zalaegerszeg.
Kéz kezet mos (?)
A fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen fizikai érintéssel terjed, mondják a szakemberek. A megelőzésben fontos szerepe lehet a kézmosásnak. Az UNICEF Magyar Bizottsága ezért figyelemfelhívó jelleggel szeretné meghonosítani a kézmosás világnapját (október 15.). Tavaly a nemzetközi megmozduláson 120 millió kisiskolás vett részt. Az idei évben ehhez hazánk is csatlakozott 250 általános iskola bekapcsolódásával. Zalaegerszeg várost a Landorhegyi iskola képviselte e téren.

