Ismét a városi strandról
Előkészítő bizottságot hozott létre Zalaegerszeg és Pethőhenye önkormányzata három – Hosszúhegy, Cserlap és Kápolnahegy – falurész városhoz való csatolásának előkészítésére.
A Városháza hírei
Idegenforgalmi konferencia és a fogszabályozás pályázati támogatása – témákról az alábbiakban.
Papír tonnaszámra
Rekord mennyiségű, 52 tonna papírt gyűjtöttek a Dózsa-iskola diákjai az elmúlt héten. Ezzel felülírták korábbi, a MÉH telep által is több alkalommal elismert teljesítményeiket, tájékoztatta lapunkat Gacsal Gábor és Bödörné Szalay Csilla, a DÖK felelős tanárai.
24 órán át ezerrel
24 órán keresztül vetélkedtek a hétvégén a megye középiskolásai Zalaegerszegen. Az első alkalommal megrendezett verseny bázishelye a Landorhegyi-iskola tornaterme volt. A mega program jelszava, az „Aludj máskor” volt, melyet a feladatok és a hangulat láttán nem is kellett kétszer mondani a résztvevőknek – a zalaegerszegi Zrínyi, Kölcsey, Apáczai, a nagykanizsai Batthyány, a hévízi Bibó gimnáziumok valamint a Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub csapatainak. A fergeteges rendezvényt a fiatalok a Retro 73 Ifjúsági és Kulturális Közhasznú Egyesületnek köszönhetik, ők szervezték meg a régió másik megyéiben már évek óta zajló diáknapot.
Töklámpás fesztivál
A hagyományos őszi egészségnapra invitálta az érdeklőket a közelmúltban az Öveges ÁMK. Mindig valamilyen szezonális termény, termék köré fűzik a rendezvényt, amelyen ezúttal a tök kapott főszerepet. Eme zöldségről szóltak tehát az előadások, bemutatók, kóstolók, a játszóházi foglalkozások és az éjszakai családi bátorság próba, amelyen egy közel hat kilométeres túraút állomásait sejtelmes töklámpásokkal világították meg.
Szeretetből ötös
Testvérkapcsolatot alakított ki a zalagerszegi fejlesztőközpont egyik csoportja és a Dózsa-iskola 4. b. osztályos diákjai. Az első találkozásra a napokban került sor.
Felolvasó délután a Munkácsyban
A reneszánsz év és az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja alkalmából felolvasó délutánt tartottak a Munkácsy-szakiskolában. A rendezvény részeként a diákok által készített rajzokból, korhű ruhákból és kötetekből kiállítást nyitottak. Emellett reneszánsztánc- és etikett-bemutatóval, valamint „hamuba sült” pogácsával is várták a Mátyás mesék felolvasására vállalkozó, zömében kilencedikes tanulókat, és az őket kísérő pedagógusokat.
Galériaavató és szoborbemutató
Új zalaegerszegi galériaavatás keretében mutatták be Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászmûvész „Művészet” és „Tudomány” című alkotásait, melyek a Zrínyi Miklós Gimnázium épületére készültek.
Változó városkép, folytatódó fejlesztések
A 2006-os önkormányzati választásokra készülve a város elõtt álló legfontosabb tennivalókat, célkitûzéseket 12 pontban fogalmazta meg a már negyedik ciklusára készülõ dr. Gyimesi Endre polgármester.
Ünnepi megemlékezés
Kétnapos ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére.

