Hírek

Zalaegerszeg címer

Aranydiplomás gimnazista

A József Attila Városi Könyvtár gyermekrészlegének munkatársai négy éve kezdeményezték, hogy kiállítások során érzékeltethessék művészeti fogékonyságukat a város iskolásai, óvodásai. A program nagyon sikeres, ezt mutatja, hogy két évre előre lehet csak időpontot kérni a bemutatkozáshoz. A korábbi gyakorlathoz képest változás, hogy immár városkörnyéki iskolák is helyet kértek e tárlaton, elsőként a salomvári iskola diákjai mutatkoznak majd be a tanév során.

(tovább…)

Kálovics sikerei

A hollandiai Tilburgban rendeztek nemzetközi hosszú távú futóversenyt, amelyen indult Kálovics Anikó, a Zalaszám ZAC atlétája is.

(tovább…)

Hétfőtől járható a neszelei híd

Az ígéretek szerint jövő hét hétfőtől – szeptember 21-től – végre járható lesz a Malom utcai, közismertebb nevén neszelei híd – a hátralévő apróbb munkálatok ismeretében így nyilatkozott hétfőn a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) azon a hét elején tartott forgalomba helyezési eljáráson, ahol már a hatóság szakemberei is jelen voltak. Az eseményre két nappal azt követően került sor, hogy a szükséges próbaterhelési eljárást elvégezték.

(tovább…)

Esélyt a mindennapoknak

Előítélet-mentes befogadás elősegítése a személyes találkozás révén, foglalhatjuk össze az elmúlt vasárnap tartott „Esélyt a mindennapoknak” című rendezvény szándékát. Nos a lehetősséggel, talán a borúsra fordult időjárás miatt kevesebben éltek. Akik viszont ott voltak, nem csalódtak, és jóérzéssel térhettek haza, látva a fogyatékkal élő ifjak és felnőttek színvonalas, szívből jövő kulturális produkcióit.

(tovább…)

Dübörög a Zalabaromfi-ügy

Holnap demonstrációt tartanak a CIB Bank Medve utcai budapesti székháza és az agrártárca Kossuth téri épülete előtt a zalegerszegi Zalabaromfi Szárnyas (ZSZ) Zrt. dolgozói és beszállítói – mondta a VGO-nak Bedő Tibor, a megmozdulás egyik szervezője.

(tovább…)

Zrínyisek nyerték a vetélkedőt

Szeptember 11-én, a gyermekek világnapján a nagycsaládosok zalaegerszegi egyesülete és az Europe Direkt Információs Hálózat közös rendezésében vetélkedőt hirdettek a város középiskolásai számára. A feladatok az EU országait, a Világörökséget, a környezetvédelmet járták végig. A diákoknak totókat kellet kitölteni, illetve minél színesebben bemutatni egy általuk kiválasztott tagországot.

(tovább…)

A kéz és a lélek lenyomatai

A napokban a Keresztury ÁMK-ban nyílt kiállítás keretében ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Zalaegerszegi Hímző Stúdió. Kevés városi szervezet vallhat magáénak ilyen szép múltat, munkásságuk, azonban még ennél is nagyobb időt ölel át. Mint ahogy azt Velkey Péter, a művelődési és sportosztály vezetője a megnyitó alkalmával elmondta, több száz év és számos táj hagyományát, hímző technikáját, stílusjegyét gyűjtötték össze igényesen, nagy alapossággal.

(tovább…)

Lovat akarnak rajzolni

Év eleji bemelegítésnek, a jó időt kihasználandó, a csapatmunka minden szépségét – nehézségét átélve az Ady iskola másodikasai az intézmény aszfaltját tették esztétikusabbá a rajzórák keretében.

(tovább…)

Most a gólok sem maradtak el

ZTE II. – Ajka 2-1 (0-0) Zalaegerszeg, 300 néző. NB-II. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Játékvezető: Arany. Gólszerzők: Délczeg (60., 63.) ill. Mihalecz P. (76.).ZTE II.: Siposs – Bozsoki, Kovács G., Varga R., Kocsis – Dóczi (Horváth A. II. 40.), Mirceta, Kottán K. (Kottán Gy. 90.), Davidov – Pekics (Sági 83.), Délczeg. Vezetőedző: Dobos Sándor.

(tovább…)

Ha a volna nem volna

Diósgyőr – ZTE 2-1 (1-1) Miskolc, 2.000 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Játékvezető: Szabó S.. Asszisztensek: Ring , Farkas. Gólszerzők: Kamber (8.), Homma (64.) ill. Miljatovics (31.). Sárga lap: Pintér (42.), Kamber (53.) ill. Szamosi (15.), Petneházi (51.), Tóth Z. (70.).

(tovább…)